A szív-érrendszeri megbetegedések főbb rizikófaktorai

0
151

Ismerje meg az okokat, nehogy későn ismerje fel!


Magas vérnyomás (hipertónia)

Az egyik leggyakoribb rizikófaktor a magas vérnyomás. A magas vérnyomású egyének között nagyobb számban fordul elő szívinfarktus, mint a normális vagy alacsony vérnyomásúak között. A magas vérnyomást önálló megbetegedésnek, és az érelmeszesedés egyik legfontosabb kockázati tényezőjének tartjuk. A vérnyomás értékét higanymilliméterben (Hgmm) fejezzük ki, és két számmal jellemezzük:  a felső érték az ún. szisztolés vérnyomás, melyet a szív összehúzódása alatt mérünk, az alsó érték a diasztolés vérnyomás, mely a szív elernyedése alatti értéket jelenti.

A nyugalmi állapotban mért vérnyomást 140/90 Hgmm-ig fogadjuk el normálisnak, bármely életkorban mérve (hibás az a régi felfogás, miszerint a vérnyomás normális értéke 100 + az életkor). Ha magasabb a vérnyomás, több mérést kell végezni eltérő időpontokban, mivel gyakran előfordul, hogy az újabb méréskor már normális vérnyomás mérhető, és csak az első orvosi vizsgálat izgalma váltotta ki a magasabb vérnyomásértéket („fehérköpeny jelenség”). Amennyiben legalább három alkalommal a normális felső értéknél magasabb vérnyomást mérünk, akkor megállapítható a magas vérnyomás betegség, és további vizsgálatokra, rendszeres ellenőrzésre, illetve kezelésre van szükség. A magas vérnyomás legfőbb veszélye, hogy tartós fennállása esetén az érrendszer és bizonyos szervek (agy, szem, szív és a vese) súlyosan károsodnak.


 

 


Emiatt a magas vérnyomás hosszú távú, legtöbbször az élet végéig tartó kezelést és gondozást igényel. A vérnyomás “beállítása” mind a kezelőorvos, mind a beteg türelmét igényli, mert a legmegfelelőbb gyógyszer kiválasztása mindig a beteg egyéni válaszreakciójától függ és ennek megállapítása hosszabb időt vehet igénybe.

A magas vérnyomás gyógyszeres kezelése mellett fontos a nem gyógyszeres kezelés hangsúlyozása is, így a dohányzás abbahagyása, túlsúly esetén a testsúly csökkentése, a rendszeres fizikai aktivitás és a konyhasóbevitel mérséklése.

Dohányzás

A veszélyeztető tényezők közül a dohányzás az érelmeszesedés talán egyik legjelentősebb rizikófaktora. Az erős dohányosok (napi 20 cigaretta felett) között háromszor annyi szívinfarktus fordul elő, mint a nem dohányzók körében.

A dohányzók száma sajnos ma is egyre nő, már az iskolában rászoknak a tinédzserek és folytatják felnőtt korukban is. Magyarországon a 15 éven felüliek 34 százaléka rendszeresen dohányzik, valamint a férfiak 41 százaléka, a nők 28 százaléka. Évente 28.000-30. 000 ember hal meg hazánkban a dohányzás miatt kialakult betegségekben. Valószínűleg ennek a ténynek is szerepe van abban, hogy a szívinfarktus az utóbbi időben nők és a fiatalabb korosztályok körében is egyre gyakoribbá vált.

A dohányzás káros szív-és érrendszeri hatásaiért a cigarettában lévő számtalan alkotóelem közül elsősorban a nikotin, a szénmonoxid és a kátrány felelős. A nikotin a többi ártó anyaggal együtt a véráramba kerülve érelmeszesedést, érszűkületet, érelzáródást, agyi keringészavart, agyi infarktust, szívinfarktust okozhat és károsítja az egyéb szerveket. Fontos tudni, hogy az érelmeszesedés kockázatát nemcsak az aktív, hanem a passzív dohányzás is fokozza, ezért mindent meg kell tenni a nem dohányzók védelmében. A dohányzásról való leszokás csökkenti a szív-és érrendszeri rizikót. Aki időben leszokik a dohányzásról, (35 éves kora alatt), annál visszafordíthatóak a károsodások. Az elhagyást követően már szinte azonnal jelentkeznek a kedvező hatások. Ha a szívinfarktust elszenvedett beteg abbahagyja a dohányzást, az egy éven belüli újabb infarktus kockázata kb. felére csökken.

Ha nem teszünk hathatós lépéseket ellene, a pusztítás a XXI. században is folytatódik. A felmérések szerint jelenleg világon mintegy 1,3 milliárd ember cigarettázik, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint közülük minden második e káros szenvedélyével összefüggő betegségben fog meghalni. A tüdőrák okozta halálozás 90-95%-ért, az összes rákhalálozás 30-35%-ért, az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85%-ért, a szív és érrendszeri betegségek 25-30%-ért kimutatottan a dohányzás a felelős.

Magyarország az évi átlagos 3260 darab/fős cigarettafogyasztásával a világranglista dobogós helyén áll évek óta, miközben a ’60-as években csak a 13. helyen „teljesítettünk”. Hazánkban a 15 éven felüliek 34%-a, a férfiak 41%-a, a nők 28%-a rendszeresen dohányzik. Magyarország vezeti Európában a dohányzással összefüggő halálozási listát: évente 28.000 ember (15.000 férfi és 13.000 nő) hal meg (20 percenként egy!) dokumentáltan a szenvedélyük következtében, így a magyar népesség katasztrófaszerű fogyásához a cigarettázás döntő mértékben hozzájárul. A cigaretta okozta halálozás elsősorban a középkorú, életerejük és munkaerejük teljében lévő 40-50 éves embereket fenyegeti, akik átlag 20 évvel élhetnének tovább, ha nem dohányoznának.

A dohányzás nemcsak az egyénnek és családjának, hanem a társadalomnak, az állami költségvetésnek is jelentős károkat okoz. Számítások szerint hazánkban a dohányzás által okozott betegségek ellátásának, valamint az ugyanezen okból kieső bevételeknek az együttes összege évente kb. 350 milliárd forint. A “füstbe ment” milliárdokkal szemben a dohányadóból a költségvetésbe “mindössze” 256 milliárd forint folyik be, vagyis az egyenleg kb. 100 milliárd forint mínusz, amely jelzi, hogy az államnak nagyon megérné támogatni a dohányzásról való leszokást.

Az Európai Unió egyre inkább sürgeti, hogy a következő években (legkésőbb 2009-től) az unió valamennyi országában rendeljenek el teljes körű dohányzási tilalmat a nyilvános, zárt közterületeken (beleértve a munkahelyeket és a vendéglátó helyeket). A 27 EU tagországból eddig négyben (Írország, Olaszország, Svédország és Málta) már bevezették ezt a tilalmat, további ötben (Nagy-Britannia, Franciaország, Finnország, Észtország és Litvánia) pedig a közeljövőben teszik ezt. Egyelőre nem tudni, hogy hazánkban mikor tervezik a jelenleginél szélesebb körű dohányzási tilalom bevezetését. Csak reménykedhetünk abban, hogy 2009-ig felzárkózunk az EU elvárásokhoz, és Magyarország “EU kompatibilissé” válik ezen a téren is.

Addig is mind az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak, mind pedig a „civil társadalomnak” és maguknak a betegeknek is mindent meg kell tenni azért, hogy ez az egész népességet sújtó, az egészséget súlyosan károsító szenvedélybetegség jelenlegi elterjedése nagymértékben csökkenjen.

Cukorbetegség (diabétesz mellitusz)

Az érelmeszesedés cukorbetegekben gyakrabban és már fiatalabb korban észlelhető, mint a hasonló korú, de cukorbetegségben nem szenvedő egyénekben. A cukorbetegek nagy része elhízott és gyakoribb közöttük a magas vérnyomás előfordulása is, mely az érelmeszesedés kockázatát tovább fokozza. Nemcsak az ismert cukorbetegség jelent veszélyt az érbetegség kialakulására, hanem az ún. „rejtett cukorbetegség” is, amely csak laboratóriumi vizsgálattal (cukorterhelési próbákkal) mutatható ki.

A vércukor normális éhgyomori felső értéke 6 mmol/l. Cukorbetegség esetén különösen fontos az előírt diéta és a kezelés pontos betartása, az ideális testsúly elérése vagy megőrzése, a rendszeres testmozgás valamint a folyamatos ellenőrzés és gondozás.

 

Elhízás (obezitás)

Az elhízás korunk egyik népbetegsége. A kövérség gyakran társul egyéb veszélyeztető tényezőkkel, így a kövérek között több a magas vérnyomás ú, a magas vérkoleszterin szintű egyén és gyakoribb a cukorbetegség is. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a 30%-nál nagyobb testsúlytöbblet már jelentős kockázatot jelent az érelmeszesedés szempontjából. Az is ismert, hogy a kövér emberek szívizominfarktusának halálozási aránya a duplája a soványakénak.
A megfelelő testsúlyt az egyszerű testsúlymérés mellett ma az ún. testtömeg index (BMI = Body Mass Index) alapján szokás meghatározni. Ezt a számot úgy kapjuk meg, hogy a kilogrammban mért testsúlyt elosztjuk a testmagasság (méter) négyzetével (az érték táblázatból leolvasható). A BMI normális értéke: 20-25 között van, 25-30 közötti értéknél túlsúlyról, 30 felett elhízásról beszélünk.

Egy másik érték a derék körfogat, amivel különösen az érbetegségre hajlamosító ún. hasi vagy „alma” típusú elhízás jellemezhető. Ennek a normális felső értéke férfiaknál: 102 cm, nőknél: 88 cm. A hasra lokalizálódó elhízás (alma típus) különösen veszélyes, mert gyakran társul magas vérnyomás sal, magas vérzsír szinttel és magas vércukorral.

Az elhízás kezelésének legfontosabb módja a kalória bevitel csökkentése (diétával) és az energia leadás növelése (a mozgás növelésével).  A diéta lényege, hogy kerülni kell az állati zsírokban gazdag ételeket és előnyben részesíteni a telítetlen zsírokkal készülteket. Így például halból-és baromfiból készült ételeket érdemes fogyasztani zöldséggel, gyümölccsel, teljes kiőrlésű gabonából készült pékáruval. Ezek elősegítik a normális bélműködést és kedvező hatásúak a vércukor-és koleszterinszintre is.

Magas koleszterinszint

A zsírok a táplálkozással és a szervezet belső anyagcseréje révén jutnak a vérbe. A helytelen táplálkozás okozta magas vérzsírszint diétával jól befolyásolható, míg az anyagcserezavar miatt létrejövő vérzsírszint emelkedés legtöbbször gyógyszeres kezelést igényel.

Mozgásszegény életmód

Régóta ismert, hogy a fizikai munkát végzők és a rendszeresen sportolók között a szívinfarktus előfordulása és halálozása alacsonyabb, mint az ülő foglalkozásúaknál. A fizikailag inaktív egyéneknél gyakoribb az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség, ami jelentős mértékben fokozza az érelmeszesedés kockázatát.

Ezért minden korosztályban javasolt a rendszeres fizikai aktivitás: a hét minél több napján legalább félórás fizikai aktivitás végzése. Az egészséges embereknek heti 4-5 alkalommal 30-45 percen át javasolt olyan fizikai aktivitás végzése, amelynek során az átlagos maximális szívfrekvenciájuk 60-75%-át elérik (a maximális szívfrekvencia = 220 – életkor). Ha már szív- és érrendszeri betegség áll fenn, akkor a terhelhetőség mértékét előzetes terheléses vizsgálat alapján a kezelőorvos állapítja meg.

Stressz

Régi megfigyelés, hogy a szívinfarktus gyakoribb a vezető beosztású férfiak körében, mint a „beosztottjaik” között., Ezért nevezték el a koszorúér betegséget a vezetők betegségének („menedzser-betegség”). A felmérések valóban igazolták, hogy az állandóan dolgozó, túlfűtött, becsvágyó, pihenésre időt nem szánó emberek (ún. „A”-típusú személyiségek) gyakrabban kapnak szívinfarktust, mint a nyugodt, kiegyensúlyozott természetű, mindenre ráérő típusúak („B” -típusú személyiségek). A pszichés stressz hatások ellen nem könnyű védekezni, azonban kellő odafigyeléssel mégis gyakran elkerülhetők, vagy fizikai tréninggel, rendszeres kikapcsolódással oldhatók a feszült helyzetek.

Örökletes tényezők

Az érbetegségek kiváltásában szereplő kockázati tényezők és a szívinfarktus halmozódhat egy családon belül. „Öröklődhetnek” egy családon belül az étkezési és egyéb életviteli szokások is, pl. az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód vagy a feszült, túlhajszolt munkatempó. Az öröklésnek részben genetikailag, részben a szokások következtében jelentős szerepe lehet a koszorúér betegség kialakulásában. Örökletes tényezők gyanúja esetén fontos, hogy valamennyi családtag kivizsgálása és megfelelő kezelése megtörténjen.