in

A kis sérülés is nagy bajhoz vezethet

Országos Mentőszolgálat
Országos Mentőszolgálat

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány tanácsai:

Mindennapi életünk során számos olyan kisebb balesetet szenvedhetünk el, amelyeknek komolyabb következményei lehetnek, ha nem figyelünk. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány ezek közül szeretne most néhányat kiemelni.

A 2014-ben megismételt Nagy Elsősegély tesztünkből kiderül, alapvető egészségügyi veszélyhelyzetekben továbbra sem igazán tudjuk, mi a teendő. Ráadásul a hétköznapinak mondható balesetek száma sem csökken, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány ezért most ezekre szeretné felhívni a figyelmet. „Sok esetben tapasztaljuk, hogy olyan sérülésekkel kerülnek emberek kórházba, amelyeket otthoni kezeléssel is orvosolni lehetett volna, ha kellő időben és a megfelelő módon cselekszünk. Fontos lenne, hogy úgy tudjuk kezelni sérüléseinket, hogy azzal valóban segítsünk, és ne fokozzuk a bajt, azáltal, hogy elbagatellizáljuk a helyzetet vagy rosszul kezeljük. Ebben szeretnénk most segíteni.” – mondta dr. Czakler Éva, az idén 10 éves Országos Mentőszolgálat Alapítvány alelnöke, mentőorvos.

Balesetek otthon is előfordulhatnak…

A leggyakoribb otthoni balesetek közé tartozik az égés és a forrázás, amelyek az esetek többségében szerencsére csak könnyebb sérülés formájában fordulnak elő, de kezelnünk akkor is kell őket. Ha a baj már megtörtént, első lépésként legalább 10 percig folyó hideg víz alatt hűtsük az égett/forrázott bőrfelületet. Ha kisebb felületű a sérülés, a bőr kipirosodott, de nem hólyagosodott, akkor elegendő az otthoni kezelés. Ha a terület felhólyagosodna, semmiképpen se próbáljuk meg felnyitni vagy eltávolítani a hólyagokat, és forduljunk orvoshoz.

A félrelépés nem tréfa…

Lehet ficam vagy rándulás, a lényeg, hogy ne bagatellizáljuk el, mert a nem kezelt vagy rosszul kezelt mikrotraumás sérülések akár bokaizületi porckopáshoz (artrózis) is vezethetnek. Bokaficam esetén a bokaizület sérül, amely erős fájdalmat és nyomásérzékenységet okoz. Megfelelő kezelés nélkül pedig a sérülés könnyen szalagmegnyúlással vagy szalagszakadással is végződhet. 48 órán keresztül mindenképpen pihentetnünk kell a sérült lábat, éjszakára fel kell polcolni, és javasolt még akkor is, amikor már úgy érezzük, hogy lábra merünk állni. A krémek segíthetnek a fájdalomcsillapításban, a finom gyakorlatok pedig a bokakörnyéki tartó izmok erősítésében. Rándulás esetén a fájdalom és a duzzanat is nagyobb. Ilyenkor a 48 órát még szigorúbban kell vennünk, ha a műtéti beavatkozást el szeretnénk kerülni. Ha a sérült lábra nem tudunk ráállni, és a borogatásra nem szűnik a fájdalom, mindenképpen menjünk orvoshoz, mert ebben az esetben a szakszerű kezelés már elengedhetetlen.

Semmiségből vérmérgezés

Vérmérgezést többféle úton kaphatunk, akár egy bőrön kialakuló fertőzésből is, amely csupán apró sérülésnek indult. Ha a seb nagyon vörös, duzzadt, lüktet, azonnal forduljunk orvoshoz, mert fennállhat a vérmérgezés veszélye. Ha a seb földdel érintkezett, vagy más olyan dologgal, amely tetanusz baktériummal fertőzött lehetett, szintén orvoshoz kell menni, hogy beadja az emlékeztető oltást.

Zúzódástól agyvérzésig

Gyermekeknél gyakrabban, de olykor felnőtteknél is előfordulhatnak olyan balesetek, amelyben nagyobb ütés éri a fejet. Ilyen esetekben fokozottan figyelnünk kell a jeleket. Agyrázkódás tünete a szédülés, hányinger, emlékezet-kiesés, a történtekre nem emlékezés. Ha ezt tapasztaljuk, érdemes  orvoshoz fordulni, és 24 órás kórházi megfigyelés a javasolt.

Ha a balesetet követően 1-2 héten belül erős fejfájás, kettős látás, hányinger vagy hányás jelentkezik, haladéktalanul forduljunk orvoshoz, mert ez egy nehezen felszívódó belső vérzés jele lehet.

Jön a hideg, támad a szén-monoxid

A szén-monoxid mérgezés jeleit nem könnyű felismerni, mégis életmentő lehet, ha időben kapcsolunk. Kezdetben kábultság, fejfájás, zavartság, fülzúgás, hányinger jelentkezhet, amelyek talán nem tűnnek súlyos problémának, mégsem szabad elbagatellizálni őket. A következő fázisban már izomgörcsök, hányás, bénulás, eszméletvesztés és végső esetben fulladás is előfordulhat. Akár magunkon, akár társunkon észleljük ezeket a jeleket, minden esetben el kell hagynunk a helységet és hívnunk kell a mentőket a maradandó károsodások elkerülése érdekében. Nagyon fontos, hogy ha a fürdőszobában, ahol bojler található, álmosságot érzünk, azonnal menjünk ki és nyissuk ki az ablakokat!

Fontos!

Függetlenül a sérülés típusától, fertőzésre kell gyanakodnunk, ha a fájdalomérzetünk egyre csak növekszik, ha duzzanat, pirosság és forróságérzet jelentkezik a seb körül, ha belázasodunk. Minden esetben orvoshoz kell fordulnunk, ha a sebbe valamilyen idegen anyag jutott, ha a sérülés különleges fertőzésveszéllyel jár együtt, így például egy kutya harapása, illetve ha a korábbiakban felsorolt fertőzésre utaló jeleket észleljük magunkon.

cukor

Közétkeztetés: máris csökkent a gyerekek cukorfogyasztása

Ebola - Gyógyultan távozott a kórházból a Londonban ebolafertőzéssel kezelt ápolónő

Ebola – Gyógyultan távozott a kórházból a Londonban ebolafertőzéssel kezelt ápolónő