in

Esélyautó átadások

Esélyautó átadások
Esélyautó átadások

Az Esélyautó azok számára hozzáférhető, akinek különösen jól jön a négykerekű segítség.

Négy, SEAT márkájú autót a napokban adtak át, elsősorban személyszállításra, gyógyszerszállításra, valamint az élelmiszer- és drogériai beszerzésekre használják majd.

Összesen négy autót állított szolgálatba az Esélyautó Magyarország Kft., amiben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Porsche Hungaria és az öt legnagyobb fogyatékkal élőket tömörítő érdekvédelmi szervezet volt a segítségükre.

Esélyautó Seat

Az első SEAT Leon kombi Szombathelyen került átadásra. Örömmel próbálták ki maguk az ellátottak is, de elsődlegesen gyógyszerszállításra, valamint az élelmiszer- és drogériai beszerzésekre használják majd.

Az állam és az érdekvédelmi szervezetek közös célja, hogy a mozgásukban korlátozottak vagy más akadályoztatással élők ellátását segítsék az esélyautó járművek forgalomba helyezésével, legyen szó akár élelmiszerszállításról, gyógyszerek kiváltásáról, vagy a mozgáskorlátozott személyek szállításáról.

A veszélyhelyzet idején a fogyatékkal élők nappali ellátása szünetelt, ám a szolgálat munkatársai otthonukban is segítették az érintetteket. Ehhez fontosnak bizonyult a gépkocsik használata.

Az újonnan beszerzett kombit a helyi önkormányzat a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. (FÉHE) részére adományozta. A szervezet korábban két, saját tulajdonában lévő autóját használta ugyanerre a célra, ám ezek a használat során már annyit amortizálódtak, hogy óriási hasznát látják majd a vadonatúj gépjárműnek.

“Az a tapasztalatunk, hogy míg az idősek megsegítésére számos jó kezdeményezés született, akár a pandémiás időszakban is, a mozgásukban korlátozottak kevesebb ilyen előnyt élvezhettek. Szerettük volna az ő ügyüket is felkarolni, és élhetőbbé tenni a hétköznapjaikat”

– meséli Eleki József, az Esélyautó Magyarország Kft. ügyvezetője.

Országszerte szeretnének terjeszkedni

“Maguk az autók a Porsche Hungáriától jótékonysági felajánlásként érkeztek. Mi közvetítő szerepet játszottunk az autó importőr és a FÉHE között és arról gondoskodtunk, hogy az autók jó helyre kerüljenek, ahol valóban szükség van rájuk.”

Eleki hozzátette, az autók csomag- és utastere kiválóan alkalmassá teszi őket szállítási feladatok ellátására a fogyatékkal élők részére. Más helyszíneken is tervbe van véve az Esélyautók bevezetése. Az ötletgazdák célja országszerte is terjeszkedni, ezáltal biztosítva a napi segítséget mind a vásárláshoz, mind az orvosi ellátáshoz.

Ha a második hullám miatt a kormány hasonló korlátozásokat vezetne be, akkor remélhetőleg ez a kezdeményezés is ismét útjára indul.

Pótolható a D-vitamin

Hogyan pótolható a D-vitamin?

Bejgli tésztamix a legjobb gluténmentes termékek között

Bejgli tésztamix a legjobb gluténmentes termékek között