in

Szívünk napja 2011 Debrecen

A Kardiológiai Világszövetség (World Heart Federation) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre, szeptember utolsó vasárnapján rendezik meg a Szív Világnapját.


A szív- és érrendszeri betegségek (elsősorban a koszorúér-betegség és a szélütés) a világ elsőszámú „gyilkosa”, több mint 17 millió ember halálát okozva egy év alatt a világon. A közép-kelet európai régióban, így hazánkban is igen magas a szív-érrendszeri halálozás. Magyarországon minden második felnőtt – köztük jelentős számban a fiatalabb férfi lakosság – szív- és érrendszeri betegségben hal meg.

A Kardiológiai Világszövetség (World Heart Federation) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre, szeptember utolsó vasárnapján rendezik meg a Szív Világnapját. A Szívünk Napján világszerte a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, és azok mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszereire irányul a figyelem.

A rendezvény ez évi jelmondata: „1 Világ, 1 Otthon, 1 Szív”!

A Szívünk Napján világszerte a prevenciót szeretnék népszerűsíteni: a több mozgást, a dohányzás elhagyását, az egészségesebb táplálkozást, a magas vérnyomás és a cukorbetegség megfelelő kezelését. Sok ország példája bizonyítja, hogy a szív- és érrendszeri betegségek életmódváltással megelőzhetők, és az egyének életkilátása és életminősége jelentősen javítható.

Debrecenben a DEOEC Kardiológiai Intézete és az Egészségügyi Járóbeteg Központ Kardiológiai Intézete együttes szakmai irányítása mellett, a városi önkormányzat, számos cég és civil szervezet támogatásával kerül sor az esemény megrendezésére szeptember 25-én vasárnap, 10 órai kezdettel. Helyszín a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont és a Csapó utcai korzó. A nap folyamán az érdeklődők részt vehetnek ingyenes szűrővizsgálatokon és kardiológiai szakorvosi tanácsadáson, újraélesztést tanulhatnak, interaktív szakmai beszélgetésekbe elegyedhetnek a jelenlevő kardiológusokkal.

A rendezvényre látogatókat egész nap színes programok várják: Fórum futás, kézműves-foglalkozások, gazdag gyermekprogramok, tombolasorsolás, latin-, break- és versenytánc-előadások, majorette, hastánc, jóga, vívás, valamint zumba, eskrima, capoeira, wing-tsun kungfu, ju-jitsu, ninjutsu és aerobik bemutatók váltják egymást. A nap háziasszonya Bács Vanda.

Ajánlások a szívbetegség megelőzésére:

– A dohányzás elhagyása

– Rendszeres közepes fokú testmozgás

– Egészséges étrend

– Túlsúly kerülése (testtömeg-index 25 alatt)

– Vérnyomás 140/90 Hgmm alatt

– Össz-koleszterin szint 5 mmol/l alatt

– LDL (rossz) koleszterin 3 mmol/l alatt

– Éhgyomri vércukor 6 mmol/l alatt

RÉSZLETES PROGRAM

Külső színpad: Csapó utcai korzó

09:45    ETKA jóga bemelegítés

11:00    Megnyitó

11:15    Debreceni Kenguru Tánc-Sportegyesület

12:15    Debreceni Majorette Együttes

13:15    Aktív Fitness bemutató

14:00    Domination Style Breakcsapat

14:45    Valcer Táncstúdió

15:10    Kelebek Tánciskola – hastánc bemutató

15:20    Tombola

Belső színpad: Fórum Debrecen Bevásárlóközpont

10:00    Megnyitó

10:15    Debreceni Kenguru Tánc-Sportegyesület

10:25    Az elsődleges megelőzés szerepe – Prof. Dr. Édes István

10:40    ETKA jóga

10:55    EBMAS Debrecen Wing Tsun kung fu bemutató

11:10    A másodlagos megelőzés és a rehabilitáció – Prof. Dr. Czuriga István

11:25    Debreceni Majorette Együttes bemutatója

11:45    Újraélesztés – Dr. Csikós Péter, Főnix Med Zrt.

12:05    Capoeira Hungria bemutatója

12:20    A sport szerepe – Dr. Kolozsvári Rudolf – Nagy Ágoston

12:35    Aktív Fitness bemutó

12:50    Akut ellátás – Dr. Szűk Tibor

13:05    Domination Style Breakcsapat bemutató

13:20    ESKRIMA – EXTRÉM Hatékony Önvédelem

13:35    Nők és a szívbetegség – Dr. Hegedűs Ida

13:50    Valcer Táncstúdió bemutatója

14:05    Újraélesztés – Dr. Pápai György főorvos, OMSZ

14:25    Sakura Kyokai Dojo Debrecen ju jitsu bemutató

14:40    Estella Hastánc Stúdió bemutatója

15:00    Bujinkan Dojo ninjutsu bemutató

15:15    Tombola

15:30    Kelebek Tánciskola – Hip-hop bemutató

15:50    Dolce Dance Tánciskola – Salsa bemutató

16:10    Zárszó


Jelentem

Ön mit gondol erről?

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Loading…

0

A Tesco megkönnyíti speciális étrendű vásárlói mindennapjait

1 világ – 1 otthon – 1 szív!