Nordic walking nyílt nap volt a 30 éves balástyai jógakolostor szervezésében

0
123

2009. szeptember 12-én, szombaton 10 órától nyílt egészségnapot szerveztek a balástyai tanyavilágban fekvő hindu templom szerzetesei.


ÖRÖMMEL AZ EGÉSZSÉGÉRT
Az esemény házigazdája Csépke Imre, Nordic Walking edző, hindu szerzetes, Nandalva egyik alapítója. A nyílt nap célja felhívni a figyelmet az egészségmegőrzés felelősségére.

A Nordic Walking egy lehetséges örömteli út a betegségek megelőzésére, és a mindennapi életbeni hatékonyság növelésére. A Nordic Walking és a több évezredes óind életszemlélet találkozásával új távlatok nyílnak az egészséges élet hívei előtt. Önsanyargatás nélkül javítható az állóképességünk, s egy lépéssel közelebb kerülhetünk a belső békéhez.

A nyílt egészség-napi rendezvényen a látogatók megismerkedhetnek az újkeletű sportág alapjaival. A bemutató után az érdeklődők is kipróbálhatják a speciálisan a Nordic Walkingra kifejlesztett botokat. A házigazda minden vendégnek egy pohár forró jógi-teával kedveskedik.

Nandafalván az egészséges életmód pártolása nem újkeletű. 1979-es megalakulása után, a 80-as évek elején biogazdálkodást folytattak, ökrökkel dolgoztak.

Egészségmegóvó programjaik között nyári jógaképzések és életmódtáborok szerepelnek. A most bevezetésre kerülő Nordic Walking foglalkozás egész évben, örömmel gyakorolható.

Megosztás
Előző cikkA kakaó és a szív
Következő cikkMi az influenza?
Avatar