Na, melyik löttyöt igyam?

0
201
Na, melyik löttyöt igyam?
Na, melyik löttyöt igyam?

Mivel láttam, hogy ennek a dolognak alaposabban utána kell nyomoznom, megnéztem hogy milyen könyvek jelentek meg ebben a témakörben. Kettőt találtam első körben:

Dr. Robert Young – A PH Csoda, és Harald Hosch – Egészség savtalanítással. Ez utóbbi számomra teljesen használhatatlannak bizonyult, mert annyi előírás van benne, hogy azon élő ember nem igazodik el (még arra is kitért, hogy melyik napszakban mit nem szabad vagy mit ajánlatos enni).

A Robert Young könyv már inkább elgondolkodtató, bár vegyes érzelmeket keltett bennem. A szerző a legkonzervatívabb vegetáriánus étrendet tartja (se cukor, semmilyen állati fehérje, semmilyen gyümölcs, és ami ez után marad, azt lehetőleg nyersen), és nem kevesebbet állít, minthogy gyakorlatilag MINDEN betegség forrása a savasodás, és minden betegség meggyógyítható lúgosítással. A Young féle étrend bevezetése az én családomban lehetetlen lenne, már csak azért is…

mert a gyermekeim inkább éhen halnának, mint hogy állandóan nyers zöldséget kellene csócsálniuk. Én pedig a tükörtojás nagy rajongója vagyok, és nem akarnám kihagyni az éltemből. A könyv ráadásul bár sok hasznos tanácsot tartalmaz, még vegetáriánus recepteket is, egyetlen engem érdeklő dologra viszont nem kaptam választ belőle: mi a lúgosító ételekben az ami lúgosít? (Nyugi, később ez is kiderült, egy másik könyvből).

Dr. Youngnak a totál vega étrend mellett gyárt egy lúgosító szert, ami MLM hálózaton keresztül nyomat PH csoda néven.

Mi ez a pH csoda?

Két lényeges összetevőből áll: egy körülbelül 50 féle növényből készült zöld porból, ami a Supergreens névre hallgat, és egy erősen lúgos folyadékból, aminek Prime PH a neve. A felhasználás egyszerű: 1 liter vízbe 16 csepp Prime PH és 1 kanálnyi zöld por kell keverni. Az így elkészült zöld löttyöt megkóstolva, az zöldségízű volt, és a gyártó szerint erősen lúgosító és méregtelenítő hatású.

A hazai weboldalakon az MLM hálózat tagjai csodákat zengenek róla (naná, ebből élnek), és hasonló beszámolókat idéznek magában a könyvben is: aki csak itta, az lefogyott, energikusabb lett, elmúlt szinte minden betegsége (naná, hogy még a gyógyíthatatlan rákot is gyógyítja).

A boldogságot és egészséget persze nem adják ingyen: 20.000 forint körül van egyhavi adag, de ha beszállok az MLM hálózatba, akkor már csak 9.700 pénzt kell érte kicsengetni. Ha most ezt a családom 6 tagja fogyasztani kezdené, akkor még a mennyiségi kedvezményekkel együtt is az jön ki, hogy csak a lúgosításra több mint félmilliót költhetnék évente.

Én viszont semmi hülyeségnek nem vagyok elrontója, az egészségért még SuperGreens ügynök is lennék, ezért úgy döntöttem, beszerzek magamnak egyhavi adagot, hogy meglássam mi történik. A szetthez jár egy literes üveg is, amolyan bicikliskulacs szerű, ebből lehet szívogatni a löttyöt. Egy ilyen üveg beszerzését mindenkinek csak javasolni tudom. Sok haszna van: ellenőrizni lehet, mennyi vizet ittunk meg aznap, ha zöldport keverünk bele, össze lehet rázni, és mivel nem kortyoljuk a vizet, hanem szívjuk, lassabban iszunk, ami szerintem jó.

Mikor hazaértem, nekiláttam, hogy kikeverjem az első adagot. De előtte mérés: a Prime PH valóban erősen lúgos, de miután a használati utasítás szerint 16 cseppet raktam az üvegbe, az ozmózis víz értékét csak kb. 7,5-re tolta fel, holott a gyártó azt ígérte, hogy kb. 9-es lesz. Hát nálam a víz nem lett 9-es pH értékű (amitől egy kicsit csalódott lettem), de ugye előtte savas volt (biztos ebben volt a hiba – vigasztaltam magam).

A SuperGreens zöldpor nagyon jól oldódik, ami más pl. hazai zöldárpa és búzafű porokról nem mondható el (ezt később kipróbáltam). Az íze amolyan fű íz, engem nem zavar különösebben, de a családom tagjai nem lelkesedtek érte (már aki egyáltalán megkóstolta).

A löttyöt iszogatva második nap erőteljes méregtelenítési tünetek jelentkeztek, erre a szerhez járó használati útmutató utal is. Konkrétan a második napon fejfájás, hányinger jelentkezett nálam, mint mikor a rendszeres kávéfogyasztást hirtelen abbahagytam (már korábban említettem: tavaly május óta nem iszom kávét). A szuperzöld löttyöt szedve a kúra harmadik napját szinte teljesen átaludtam: aludtam délelőtt, aludtam délután, és utána még éjszaka is. Utána kicsit normalizálódott a helyzet, de az első hét vége felé náthás tünetek jelentkeztek: orrfolyás, torokváladék, de a torok gyulladása vagy az orr nyálkahártya duzzanata nélkül. Vagyis nem nátha volt, hanem megint kiürült belőlem valami (gondolom én).

Néhány nap múlva recsegni kezdtek az ízületeim. A méregtelenítési tünetek körülbelül a második hét végére tűntek el.

A vizeletmérés stabilan 5-ös pH értéket mutatott a legtöbb esetben nap közben is. Azt csak később tudtam meg, hogy mikor savtalanítani kezdek, akkor a szervezetem folyamatosan elkezdi felszámolni azokat a savraktárakat, ahová korábban azokat a savakat tárolta, amelyek kiválasztására képtelen volt. Merthogy ez úgy működik (mondják a szakértők), hogy ha én több savasító ételt eszek, mint amit a szervezetem semlegesíteni tud, akkor azt megpróbálja kiüríteni magából. Ennek eszköze a vese (vagyis megy a sav a pisibe), és a verejtékezés (amiről köztudott, hogy savas). Amit viszont a szervezetem nem tud kiüríteni, azt kénytelen olyan helyen tárolni, ahol nem okoz túl nagy kárt. Ez a szakértők szerint a kötőszövet. Aztán ha ez is elsavasodik, akkor a sav bekerül az ízületekbe, meg mit tudom én hová, és jönnek az egyre nagyobb nyavalyák.

Mikor savszegény étrendre állítom át magamat, és rásegítek a savak kiürülésére nagy mennyiségű tiszta víz bevitelével (amitől ugye rengeteget pisilek, és ha kell, tudok izzadni is), akkor a szervezetem boldogan üríti ki magából a savakat. Ez azonban a méregtelenítéshez hasonlóan az igazi savasodásnál enyhébb tüneteket okoz, illetve a vizeletet átmenetileg savasítja.

Nálam a helyzet a SuperGreens szedés harmadik hetére normalizálódott, ekkor a reggeli pisi még mindig 5-ös volt, de napközben már szépen felmászott 7 fölötti értékre. Volt olyan nap, mikor reggel is 6,5 körüli értéket mértem. Tény, hogy ebben az időszakban a zöldségeket (hagyma, kalifornia paprika, paradicsom, brokkoli, répa) is toltam befelé ezerrel.

Maga a SuperGreens tényleg jó, én is csak ajánlani tudom. De vannak erős túlzások a neten található információkban. A weboldalakon a pH csoda fogyasztók arról számolnak be, hogy energiájuk jelentős mértékben megnőtt. Na, ezt én nem tapasztaltam. Ebben az időszakban is úgy estem esténként az ágyba mint a féltégla, esténként filmnézés közben rendszeresen belealudtam a cselekménybe. Tény, hogy mint általában, most sem aludtam többet napi 6 óránál. Az is tény, hogy mielőtt a SuperGreens-t szedni kezdtem, elmentem egy újabb ESG vizsgálatra, amiből az derült ki, hogy én szervezetem – hála Istennek – alig van elsavasodva, tehát a zöld löttyöt kevesebb munkára fogta, azaz nálam kevesebb tennivalót találhatott, mint az „átlagmagyarnál”.

A neten a SuperGreens kapcsán számos olyan beszámoló is olvasható, ahol a fogyasztók elmondják, hogy jobban megy nekik a sport, nincs izomlázuk sportolás után, stb. Mondhatnánk erre azt, hogy az energianövekedés szubjektív tapasztalat, de Dr. Robert Young könyvében megemlíti, hogy sportolóknak kontrollcsoport alkalmazása mellett adták a szert, és míg a sima vizet ivók teljesítménye változatlan maradt, a SuperGreent szedők teljesítménye nőtt. Nu, a mozgásról a következő bejegyzésben…

Na, melyik löttyöt igyam?

A cikk a 2008 július 14-i fórumbejegyzésünk átmásolt változata. A fórumot megszüntettük.