in

Heti négy tojás elfogyasztása csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát

Heti négy tojás elfogyasztása csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát
Heti négy tojás elfogyasztása csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát

Heti négy tojás elfogyasztása több mint egyharmadával csökkenti a 2-es típusú diabétesz kialakulásának a kockázatát – derítették ki finn kutatók.

A Kelet-Finnországi Egyetem szakemberei több mint 2300 42-60 év közötti férfi étkezési szokásai alapján megállapították, hogy a tojás evés nemcsak a betegség alacsonyabb kockázatával, hanem alacsonyabb vércukorszinttel is párosul.

Feltárták, hogy 37 százalékkal kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata azoknál a férfiaknál, akik négy tojást ettek egy héten, mint azoknál, akik csupán egyet. Az összefüggés akkor is fennállt, amikor az olyan tényezőket, mint a fizikai aktivitás, a testtömeg-index, a dohányzás és a zöldség-és gyümölcsfogyasztást figyelembe vették.

Kimutatták ugyanakkor azt is, hogy négynél több tojás fogyasztása nem jár több előnnyel.

Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a tojás számos olyan tápanyagot tartalmaz, amely hatással lehet a glükóz-anyagcserére és az alacsony szintű gyulladásra.

A kutatók arra is figyelmeztettek, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek nem szabad növelniük a tojásfogyasztást, mivel az növeli a szívbetegségek kockázatát náluk.

Egy másik tanulmányban svéd kutatók arra figyeltek fel, hogy a zsíros tejtermékek fogyasztása szintén csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

A Lundi Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint 23 százalékkal csökkent a betegség kockázata azoknál akik zsíros tejtermékeket fogyasztottak, mint azoknál, akik csekély mértékben fogyasztottak ilyen termékeket.

A zsíros húsok azonban növelik a betegség kockázatát – figyelmeztettek a szakemberek.

Ulrika Ericson, az egyetem kutatója elmondta, hogy amikor elkezdték vizsgálni a telített zsírsavak fogyasztását, ami sokkal inkább fellelhető a tejtermékekben, mint a húsokban, összefüggést figyeltek meg a 2-es típusú cukorbetegség alacsonyabb kockázatával.

Az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett tanulmány összhangban van azokkal a korábbi kutatásokkal, amelyek felfedték, hogy a tejtermékek fogyasztása csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, ám az új kutatásból az derült ki, hogy különösen a zsíros tejtermékeknek köszönhető a kisebb kockázat.

A svéd kutatók 27 ezer 45-74 év közötti személy étkezési szokásainak elemzéséből vonták le következtetéseiket.

http://www.telegraph.co.uk/news/health/news/11514251/Four-eggs-a-week-can-reduce-risk-of-diabetes.html
http://www.lunduniversity.lu.se/article/high-fat-dairy-products-linked-to-reduced-type-2-diabetes-risk

Tojás

Már csak Húsvét miatt is!

A videojátékok fejlesztik a kognitív képességeket a kutatók szerint

Anorexia elleni küzdelem

Anorexia elleni küzdelem