in

Ápolók az egészségügy királynői

Így nevezte Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház főigazgatója az ágazat dolgozóit a Pannon Egyetemen, Veszprémben egy háromnapos országos konferencia július 9-i megnyitóján.


Nélkülük – tette hozzá – a szakma nem működne. Talabér Márta megyei alelnök további erőt, elhivatottságot kívánt a jelenlévőknek, akik súlyosbodó társadalmi feszültségek és jelentős elvonások közepette egyre több munkát végeznek.

Közel ezren tanácskoznak az Egészségügyi Szakdolgozók XL. Országos Jubileumi konferenciáján, ahol a betegellátás jobbítása érdekében megvitatják többek között a szakma újdonságait, tanácskoznak a sürgősségi ellátásról, a prevencióról, a szűrés jelentőségéről, ismerkednek egymás módszerivel, eljárásaival.

– Mindent megteszünk annak érdekében, hogy elinduljon a szakma a felzárkózás útján, javuljon az ágazat presztízse, anyagi megbecsülése – hangsúlyozta Székely Tamás miniszter, aki továbbra is emberséget, empátiát kért a dolgozóktól. Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke a válság miatt még nem lát lehetőséget a bérek felzárkóztatására. Dr. Medgyaszai Melinda szakállamtitkár tudománynak nevezte az ápolást, míg Falus Ferenc országos tiszti főorvos a dolgozók felelősségére, a szakmai utánpótlás nehézségeire, illetőleg a fiatal szakemberek hiányára helyezte a hangsúlyt, majd kiemelte: meghatározóak a népegészségügyi programok megvalósításában, különös tekintettel a szűrésekre.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Pramipexol hatóanyagú szer a Parkinson kór minden stádiumában

Korszerű ultrahangos vágó és vérzéscsillapító készüléket adományoz a Gyermekrák Alapítvány a Miskolci Gyermekklinikának