in

Alzheimer-kutatásért kapta az idei Agy-díjat négy tudós

Alzheimer-kutatásért kapta az idei Agy-díjat négy tudós
Alzheimer-kutatásért kapta az idei Agy-díjat négy tudós

Az Alzheimer-kór kutatásáért ítélték oda négy tudósnak idén az idegtudomány legjelentősebb elismerését, az egymillió euróval (312 millió forint) járó Agy-díjat – számolt be róla a BBC hírportálja.John Hardy, Bart De Strooper és Michael Goedert Nagy-Britanniában dolgozó neurológusok és Christian Haass német tudós feltárták azokat a kulcsfontosságú fehérjeváltozásokat, amelyek a demencia leggyakoribb változatát okozzák.

Hardy a díj átvételekor azt mondta, reméli, sikerül új gyógymódokat kidolgozni. A megosztott díj egy részét az Alzheimer-kóros betegek ápolására adományozza.

Az Alzheimer-kór és a demencia más fajtái mintegy 50 millió embert sújtanak a világon, egyelőre nincs olyan gyógyszer, amely meg tudná állítani a betegséget.

John Hardy – jelenleg a londoni University College professzora – többek között a betegséghez köthető hibás géneket kutatja. Ezek a genetikai hibák állnak az idegsejtek károsodását elindító béta-amiloid-felhalmozódás hátterében. Ez az elmélet a kutatásának központi kérdése majdnem 30 éve.

Hardy és kutatótársa, Christian Haass, a Müncheni Egyetem professzora később felfedezték, hogy változik az amiloidtermelés azoknál, akik az Alzheimer-kór egy ritka, örökletes formájában szenvednek.

Michael Goedert, a Cambridge-i Egyetem kutatója eközben egy másik káros fehérje, a tau fontosságát fedezte fel, Bart De Strooper, a brit Demenciakutató Intézet igazgatója pedig azt, hogy a szekretáz nevű fehérjék működését megváltoztató genetikai hibák hogy vezetnek az Alzheimer-kórhoz.

Az idegtudományi Nobelként is emlegetett Agy-díj a legnagyobb pénzjutalommal járó elismerés ezen a szakterületen. A díjazottak megosztoznak az egymillió eurós összegen.

A keddi bejelentés után május 9-én Koppenhágában adják át a dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány által létrehozott díjat.

Alzheimer-kutatásért kapta az idei Agy-díjat négy tudós

Ingyenes bőrgyógyászati előadássorozatot indít a Semmelweis Egyetem

Reverzibilis cerebrális vazokonstrikciós szindróma és a chili

Reverzibilis cerebrális vazokonstrikciós szindróma