A túlélők harmada nem épül fel teljesen

A COVID–19-járványtól függetlenül védekezni kell az invazív meningococcus-betegség ellen

0
107
meningococcus-fertőzés
meningococcus-fertőzés

Még a kisgyermekek őszi bölcsődei, óvodai közösségbe kerülése előtt érdemes beadatni az invazív meningococcus-fertőzés elleni védőoltásokat.

A gyermekgyógyász szakemberek az oltási sorok időben történő elkezdésének és pontos befejezésének fontosságát hangsúlyozták. Rámutattak: a rendkívül gyors lefolyású, ám a kritikus órákban nehezen beazonosítható betegség[4] ellen kizárólag védőoltásokkal lehet védekezni.

Ezek beadása a szakmai irányelvek szerint a COVID–19-járvány alatt is ajánlott. A friss hazai statisztikák egyértelműen igazolják, hogy a kialakult fertőző agyhártyagyulladás a csecsemőkre, kisgyermekekre különösen veszélyes. Tavaly a fertőzöttek több mint fele, és mind a kilenc hazai halálos áldozat két év alatti csecsemő és kisgyermek volt.[5]

A legfrissebb angliai egészségügyi adatok szerint

a túlélők 33-50%-ának tartós, akár életre szóló egészségkárosodással[6] kell szembenéznie.

Bár a COVID–19 elleni védőoltásra egyelőre még várni kell, a szakemberek szerint a többi megelőzhető súlyos, fertőző betegség ellen ajánlott a vakcinák nyújtotta biztonságot választani.

A védőoltási szaktanácsadók, a gyermekgyógyászok és az infektológusok egyaránt a gyermekkori kötelező és ajánlott oltási sorok késedelem nélküli megkezdését, illetve befejezését javasolják.

„Tévhit, hogy a védőoltások legyengítik az immunrendszert, és ez kiszolgáltatja a gyermeket a koronavírusnak, épp ellenkezőleg. Fokozott kockázatot vállal az, aki egy potenciálisan súlyos gyermekbetegség ellen nem védekezik, hiszen a védőoltásokból származó előny lényegesen nagyobb, mint azok esetleges kockázata”

– fogalmazott dr. Mészner Zsófia, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet módszertani igazgatója , csecsemő és gyermekgyógyász főorvos, infektológus, védőoltási szaktanácsadó.

Hozzátette: egységes a szakma álláspontja abban, hogy a COVID–19-járvány nem változtat a védőoltások jelentőségén és szükségességén.

Dr. Póta György gyermekorvos,

a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az egyik legsúlyosabb gyermekkori megbetegedés, a meningococcus baktérium okozta agyhártyagyulladás és véráramfertőzés elleni korai védekezés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Felidézte, hogy a hazai statisztikák szerint a csecsemők az átlagosnál 24-szer gyakrabban betegednek meg[7] a jellemzően gyors és súlyos lefolyású invazív meningococcus-fertőzésben, ezért különösen fontos időben védőoltást kapniuk a betegség ellen.

Magyarországon 2019-ben 51 meningococcus okozta agyhártyagyulladást és véráramfertőzést jelentettek. Ez a szám az elmúlt öt évben tavaly volt a legmagasabb. Tavaly az érintettek több mint fele – összesen 27 beteg – két évnél fiatalabb kisgyermek volt, a fertőzés kilenc halálos áldozata is közülük került ki.[8]

A szakértők arra is felhívták a figyelmet,

hogy a szeptemberben – nagy valószínűséggel – újranyitnak a bölcsődék, óvodák, iskolák, és a nagyobb testvérek is újra közösségbe kerülnek. Így a kontaktusszámok emelkedésével várhatóan az összes fertőző gyermekbetegség terjedésének esélye nőni fog.

„Többek között ezért is fontos az elhalasztott, illetve elmaradt oltások pótlása lehetőleg még a nyár végén, ősz elején”

hangsúlyozta dr. Mészner Zsófia.

Életre szóló teher

A járványos agyhártyagyulladás rendkívül gyors lefolyású betegség, amely 24 óra alatt halált okozhat. A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy minden tizedik beteg még gondos orvosi ellátás mellett sem éli túl a betegséget.[9] 

Az angol NHS friss statisztikái szerint a betegséget túlélő minden 2-3 ember közül egynél tartós egészségügyi problémák, súlyos testi, illetve idegrendszeri szövődmények alakulnak ki.[10]

„A meningococcus-betegség magas halálozási statisztikái mellett ritkábban kerülnek fókuszba a maradványtünetekkel gyógyuló túlélők. Pedig ezek olyan következményei a betegségnek, amelyek a fertőzésen átesettek életminőségét hosszú távon, akár teljes életen át befolyásolják. A hosszadalmas utókezelések és a károsodás tartóssága pedig nemcsak a betegnek, de a családjának is életre szóló lelki és anyagi terhet jelenthet”

fogalmazott dr. Mészner Zsófia.

Hozzátette: az invazív meningococcus-betegség leggyakoribb szövődményei között a memóriazavarok és viselkedési problémák, epilepsziás rohamok, illetve – az akár teljes – halláskárosodás, látásvesztés mellett ízületi gyulladás, mozgási és egyensúlyi problémák, továbbá különböző vesebetegségek is előfordulnak. Bizonyos esetekben ugyancsak elkerülhetetlenné válhat a beteg ujjainak vagy teljes végtagjának amputációja.[11]

Aki B-t mond, mondjon C-t is

A járványos agyhártyagyulladást és vérmérgezést okozó baktériumnak több típusát is megkülönböztetik. Egyelőre nem létezik olyan vakcina, amely mindegyik ellen védelmet biztosítana.

A baktérium 5 leggyakoribb típusa (A, B C, W-135, Y) közül hazánkban a megbetegedések túlnyomó többségét a B típus okozza – kétszer annyi fertőzésért felelős, mint a második leggyakoribb C típus.[12]

A meningococcus itthon legjellemzőbb B és C típusa ellen is különböző védőoltásokkal kell védekezni, ezek nem váltják ki, és nem is helyettesítik egymást, és egyik sem tartozik a kötelező védőoltások közé.

A hazai járványügyi szakemberek szerint a meningococcus elleni védekezést 2-3 hónapos korban javasolt megkezdeni, és a védettséget 25 éves korig célszerű fenntartani.[13]

Az életkori alkalmazhatóságot figyelembe véve,

a 10 év alatti gyermekek, köztük a fokozottan veszélyeztetett csecsemők és 5 év alatti kisgyermekek meningococcus B elleni immunizálására hazánkban jelenleg kizárólag a Bexsero védőoltás alkalmazható.[14]  (Az első oltás beadásakor betöltött életkor alapján meghatározott, pontos oltási sémákat a sajtóközlemény végén található táblázatban* foglaltuk össze.)

„Nem lehet elégszer elmondani, hogy a B és C-típus elleni oltások együttesen biztosítanak széles körű védettséget”

hangsúlyozta dr. Póta György.

“A két vakcina hatása között nincs ismert átfedés, ezért a másik baktérium még okozhat betegséget, ha a gyermek csak az egyik típus ellen védett. A B elleni ajánlott védőoltás beadása könnyedén időzíthető a kötelező oltások időpontjához, azaz a védettség kialakítása ebben a tekintetben nem okoz további terhet sem a szülőknek, sem a gyermekeknek.”

A fertőző betegségek elleni védőoltások a koraszülöttek számára is fontosak. Az Országos Epidemiológiai Központ Védőoltási Módszertani Levele szerint a koraszülöttek fertőzésre való hajlama nagy. Ezt a tartós kórházi ápolás, a beavatkozások, a diagnosztikus vizsgálatok és a műtétek fokozzák.

Az életkorhoz kötött kötelező oltásokon kívül a meningococcus és a rotavírus-fertőzés elleni oltásokat klinikai állapottól függően, a kronológiai életkorban ajánlott elkezdeni.[15]

Ajánlásában hasonlóan fogalmaz az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia (AAP) is.

Minden orvosi értelemben stabil állapotú koraszülött kronológiai életkorban ugyanazt az oltási sort kapja meg, mint a többi csecsemő, tekintet nélkül születési súlyára.[16]

Nehezen felismerhető

A baktérium cseppfertőzéssel, szoros kontaktus útján terjed, közvetlen érintkezés (pl. csókolózás, köhögés, tüsszentés[17]), vagy tartós, illetve gyakori, ismételt kontaktus, mint a zsúfolt együtt lakás, együtt alvás az előfeltétele.[18]

Infektológus szakorvosok ezért azt javasolják, hogy a csecsemők, illetve az 5 év alatti gyermekek mellett a zárt közösségekben, például kollégiumban, nevelőotthonban élő serdülők és fiatal felnőttek is oltással védekezzenek az invazív meningococcus betegség ellen.[19]

A meningococcus okozta agyhártyagyulladás nehezen felismerhető betegség. Többnyire olyan általános tünetekkel jelentkezik, amelyek hasonlíthatnak más gyakori betegségekhez. Emiatt későn születhet meg a pontos diagnózis, vagyis hogy milyen betegség áll a tünetek hátterében.[20]

Ilyen nem specifikus kezdeti tünet például a láz, az erős fejfájás és a hányinger. Csecsemőknél az említetteken kívül jelentkezhet magas hangú sírás, nyöszörgés, az evés visszautasítása, ébresztési nehézség.[21]

A betegség előrehaladásával

a súlyosabb tünetek is megjelenhetnek, ilyen a fényérzékenység, a tudatzavar, csecsemőknél esetenként a fejükön észlelhetően kidomborodó kutacs.

Az atipikus kezdeti tünetek mellett a betegség rendkívül gyors lefolyása is nehezíti az agyhártyagyulladás felismerését és kezelését. A fertőzést követően a véráramba kerülő baktériumok órák alatt szétterjednek és szaporodni kezdenek az emberi szervezetben.[22] A kezdeti tünetek jelentkezésétől a beteg állapota rohamosan súlyosbodhat, és akár 24 órán belül életveszélyes állapotba kerülhet vagy meg is halhat.[23]

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente 50 000 ember veszíti életét világszerte  meningococcus-fertőzésben.[24]

Röviden összefoglalva:

Meningococcus-betegség: a túlélők harmada nem épül fel teljesen[1]

  • Az elhalasztott oltásokat érdemes még a szeptemberi közösségbe kerülés előtt beadatni; az oltási sorok elkezdése és befejezése a COVID–19 alatt is ajánlott.
  • A betegség különösen veszélyes a legkisebbekre[2] – tavaly mind a kilenc hazai halálos áldozat 2 év alatti volt.
  • Hazánkban a kórokozó B- és C-típusa ellen egyaránt ajánlott a védekezés.[3]

 

Bexsero

* Az oltási séma az első oltás beadásának idején betöltött életkortól függ[25]:

Nemkívánatos hatások, mellékhatások
A gyakoriságok meghatározása a következő: nagyon gyakori: (≥1/10), gyakori: (≥1/100 – <1/10)

Csecsemők és gyermekek (10 éves korig), nagyon gyakori: evészavar, álmosság, szokatlan sírás, fejfájás, hasmenés, hányás (emlékeztető oltás után nem gyakori), kiütés (12–23 hónapos kisgyermekek) (emlékeztető oltás után nem gyakori), arthralgia, láz (≥38 °C), az injekció beadási helyének érzékenysége (beleértve az injekció beadási helyének kifejezett érzékenységét, amely sírással jár az oltott végtag mozgatásakor), az injekció beadási helyének erythemája, az injekció beadási helyének duzzanata, az injekció beadási helyének induratiója, irritabilitás. Gyakori: kiütés (2–10 éves csecsemők és gyermekek).

Serdülők (11 éves kortól) és felnőttek:

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Bexsero alkalmazási előírás és betegtájékoztató, https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/bexsero-epar-product-information_hu.pdf

Amennyiben termékeink alkalmazása során „nemkívánatos eseményt” észlel,

kérjük, 24 órán belül jelentse a Hungary.PH_Safety@gsk.com e-mail-címen vagy a +36/1 22-22-300 telefonszámon!

[1] NHS – Meningitis https://www.nhs.uk/conditions/meningitis/complications/ Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[2] Az invazív meningococcus betegség járványügyi helyzete. Epidemiológusok szakmai napja Budapest, 2018. szept. 20.  https://www.antsz.hu/data/cms88903/IMB_jarvanyugyi_helyzete_2017_2018.pdf Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[3] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[4] Rosenstein NE. N Engl J Med. 2001 May 3;344(18):1378-88.

[5] EMMI Bejelentett fertőző megbetegedések Magyarországon https://www.antsz.hu/data/cms96760/OSAP_Fertozo_2019_honlapra.pdf  Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[6] NHS – Meningitis https://www.nhs.uk/conditions/meningitis/complications/ Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[7] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[8] EMMI Bejelentett fertőző megbetegedések Magyarországon https://www.antsz.hu/data/cms96760/OSAP_Fertozo_2019_honlapra.pdf  Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[9] WHO Weekly epidemiological record. Meningococcal vaccines: WHO positioning paper, 2011, 86, 521-540

[10] NHS – Meningitis https://www.nhs.uk/conditions/meningitis/complications/ Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[11] NHS – Meningitis https://www.nhs.uk/conditions/meningitis/complications/ Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[12] Az invazív meningococcus betegség járványügyi helyzete. Epidemiológusok szakmai napja Budapest, 2018. szept. 20. https://www.antsz.hu/data/cms88903/IMB_jarvanyugyi_helyzete_2017_2018.pdf Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[13] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017.

[14] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017.

[15] A Nemzeti Népegészségügyi Központ módszertani levele a 2020. évi védőoltásokról, 3. o. https://www.antsz.hu/data/cms94355/VML2020_NNK_2020_02_25.pdf Utolsó felkeresés: 2020. 08. 21.

[16] Jagmohan S. Batra et al.: Evaluation of Vaccine Coverage for Low Birth Weight Infants During the First Year of Life in a Large    Managed Care Population. In: Pediatrics 2009;123;951. DOI: 10.1542/peds.2008-0231

[17] NHS – Meningitis https://www.nhs.uk/conditions/meningitis/ Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[18] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[19] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[20] Rosenstein NE. N Engl J Med. 2001 May 3;344(18):1378-88.

[21] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[22]    WHO Weekly epidemiological record. Meningococcal vaccines: WHO positioning paper, 2011, 86, 521-540

[23] Thompson MJ. Lancet. 2006 Feb 4;367(9508):397-403.

[24] Control of epidemic meningococcal disease. WHO practical guidelines. 2nd edition p.16 http://www.who.int/csr/resources/publications/meningitis/whoemcbac983.pdf Utolsó felkeresés: 2020. 08. 18.

[25] A Nemzeti Népegészségügyi Központ módszertani levele a 2020. évi védőoltásokról, 38. o. https://www.antsz.hu/data/cms94355/VML2020_NNK_2020_02_25.pdf Utolsó felkeresés: 2020. 08. 21.