in

A víz, testünk éltető ereje

A víz, testünk éltető ereje
A víz, testünk éltető ereje

Az emberi test hetekig kibírja szilárd étel nélkül, de víz nélkül csak pár napig. A test körülbelül 55-75%-a víz. Víz az alkotóeleme a vérnek, az emésztőnedveknek, vizeletnek és a lélegzetnek, és megtalálható az izmokban, a zsírban és a csontokban is.

A test nem tud vizet tárolni, ennek következtében folyamatos utánpótlásra van szüksége, hogy a kilélegzett, bőrön, vizelet és széklet formájában elvesztett vizet pótolja.

Víz nélkül nem tartható a test sejtjeinek egysége és sértetlensége, víz nélkül a vér állaga nem lenne elég folyékony, hogy háborítatlanul mozogjon a véredényekben, így nem tudná elvégezni feladatát, hogy az test anyagcseréjének melléktermékeit eltávolítsa.

A víz segít kitakarítani a testből a méreganyagokat, irányítja a test hőmérsékletét az izzadás által, olajozza és kipárnázza az ízületeket, tápanyagokat és oxigént szállít a sejtekbe, csak hogy egy pár fontosabbat említsünk.

Frissítő, tiszta víz ivása komoly szerepet játszik egyes betegségek megelőzésében is.

A test víztartalékai jelentősen csökkennek a koffeintartalmú és alkoholos italok fogyasztásával. Ezeknek vizelethajtó hatása van, azaz ingerelik a vesét, hogy több vizeletet válasszon ki. Ezáltal azonban nem csak vizet vesztünk, hanem vízben oldódó vitaminokat is, mint C-vitamin, B vitamin (tiamin) és a B-vitamin több más módosulata. Minden egyes elfogyasztott koffein- vagy alkoholtartalmú pohár után azonos mennyiségű tiszta vizet kell inni.

Egy gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend napi 4 pohár víznek felel meg. De még ebben az esetben is további 6-8 pohár tiszta vizet kell inni minden nap, a test szükségleteinek fenntartásához. Ehhez még hozzáadódik, az esetleges koffein- vagy alkoholtartalmú italok fogyasztása után pótlólagosan fogyasztani szükséges víz mennyisége.

ha kavet iszol igyal hozza ugyanannyi vizet

Kiszáradásnak nevezzük, amikor a test víztartalékai lecsökkennek. Ez könnyen orvosolható többlet víz elfogyasztásával.

A tünetek között a fejfájás, letargia, a hirtelen hangulatváltozás és lassuló reakcióidő, orrnyálkahártya kiszáradása, kiszáradó, vagy megrepedező ajkak, sötétedő vizelet, gyengeség, fáradékonyság, zavarodottság és akár hallucináció is.

Hosszabb idő után a vizelet kiválasztása megszűnik, a vese működése leáll, és a test nem tudja kiválasztani a mérgező anyagokat. Extrém esetben halált is okozhat.

Naponta 6-8 pohár folyadék fogyasztása lenne szükséges. Ennél többre van szüksége a fizikailag aktív embereknek, a gyerekeknek, olyanoknak, akik meleg, vagy magas páratartalmú környezetben élnek, és a szoptatós anyáknak.

Ennél kevesebbre lehet szükségük a kevesebbet mozgó, ülő tevékenységet folytató embereknek, az időseknek, akik hideg környezetben vannak, és akik különösen sok és nagy víztartalmú ételt fogyasztanak.

A víz, testünk éltető ereje

Rákellenes világnap 2018

Rákellenes világnap 2018

Ghi (tisztított vaj): jobb, mint a vaj?

Ghi (tisztított vaj): jobb, mint a vaj?