Naponta körülbelül 160, évente mintegy 59 ezer ember hal bele kutyáktól elkapott veszettségbe a világon, holott a fertőző betegség az ebek széles körű oltásával gyakorlatilag kiirtható lenne – figyelmeztet jelentésében a Global Alliance for Rabies Control.
A fertőzést minden emlős elkaphatja, de a veszettségbe belehalt emberek 99 százalékára kutyákról terjed át az amúgy majdnem 100 százalékosan megelőzhető kór. “Egyetlen embernek sem lenne szabad meghalnia veszettség miatt” – hangoztatta Louis Nel professzor, veszettségkutató.
A veszettségbe már majdnem kizárólag csak a szegény, fejlődő országokban halnak bele emberek, a halálos áldozatok 60 százaléka Ázsiára, 36 százaléka pedig Afrikára jut. Az áldozatok 36 százaléka egyetlen országra, Indiára jut, ahol több ember hal bele a veszettségbe, mint bárhol másutt.
A szervezet szerint csaknem valamennyi afrikai és ázsiai országban sokkal kevesebb kutyát oltanak be veszettség ellen, mint amennyi elegendő lenne a fertőzés kordában tartásához.
A kutya veszettség megelőzésének legjobb és legköltséghatékonyabb módja a védőoltás, de javítani kell az emberi vakcinához való hozzáférésen is – véli a nonprofit nemzetközi civil tömörülés.
A világ fejlett országaiban a kutyák megfelelő védőoltásával gyakorlatilag már kiirtották a betegséget.
A szervezet adatai szerint a veszettség évente 8,6 milliárd dollár veszteséget okoz az idő előtti elhalálozások, a veszett állatok által megmart emberek jövedelemkiesése és az emberi védőoltások költségei révén.
Katie Hompson, a Glasgow-i Egyetem kutatója, a tanulmány vezetője szerzője szerint ez az eddigi legátfogóbb jelentés a kutya veszettségről a világban.
http://www.bbc.com/news/health-32336099
cikk: