in

TBC világnap – Magyarországon ritka betegségnek számít

TBC világnap - Magyarországon a TBC ritka betegségnek számít
TBC világnap - Magyarországon a TBC ritka betegségnek számít

Évről évre csökken Magyarországon a tuberkulózisos (TBC-s) betegek száma – mondta az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgatója a TBC elleni küzdelem világnapja alkalmából tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.Kovács Gábor közölte, tavaly 673 új TBC-s beteget jelentettek, és lassan Magyarország eléri azt a megbetegedési határértéket, ahol a TBC már ritka betegségnek számít.

Szintén jelentős előrelépésnek nevezte a szakember, hogy csökkent a gyermekek körében regisztrált fertőzött esetek száma, tavaly összesen hat gyermek esetében jelentették a betegséget, közülük mindegyik felgyógyult.

A tüdőgyógyász főorvos kiemelte, hogy míg az 1950-es években Magyarországon tízezerre volt tehető a TBC okozta halálozás, addig mára ez a szám jelentősen csökkent. Tavaly húszan haltak meg a fertőzésben – ismertette.

Kovács Gábor jelezte, a betegség legnagyobb kockázati tényezője a hajléktalanság, de Máltai Szeretetszolgálat és a Korányi intézet együttműködése révén a hajléktalanok körében is csökkent a TBC-s esetek száma. Jelezte, a 673 új eset közül mindössze hatvan érintett hajléktalan.

A főigazgató-főorvos kitért arra, hogy Európában jelentősen emelkedett a migrációval behurcolt esetek száma, azonban Magyarország e tekintetben csak csekély mértékben érintett.

Ledia Lazeri, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának igazgatója a világnap (március 24.) alkalmából arról beszélt, hogy az európai régióban az elmúlt évtizedben 4,3 százalékkal csökkent az új esetek száma, ugyanakkor nagy kihívást jelent a gyógyszereknek ellenálló baktériumok megjelenése. Hozzátette, ez a csökkenési mérték nem elégséges ahhoz, hogy a betegséget visszaszorítsák.

Az irodavezető beszámolt arról is, hogy Magyarország mutatta az egyik legjobb eredményt az új esetek számának csökkentésében 2012 és 2016 között. A magyarországi évenkénti átlagos csökkenés 11 százalék, mintegy háromszorosa az uniós országok értékének.

Ledia Lazeri azt mondta, a WHO tapasztalatai szerint Magyarországon egyre hatékonyabban lépnek fel a betegség ellen, és az, hogy csökkent a betegek száma, egy erős politikai, szakmai kötelezettségvállalásnak és az áldozatkész munkának köszönhető.

Ladányi Márta egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarország biztonságos országnak tekinthető a megbetegedéseket tekintve, amiben nem kevés szerepe van a betegség ellen gyermekkorban adott kötelező védőoltásnak.

Kiemelte, hogy Európában Magyarországon csökkent a második leggyorsabb ütemben a megbetegedések száma, és ez igaz a gyermekkori TBC-s esetekre is. Beszámolt arról, hogy a szakemberek hatékony munkájának köszönhetően csökkent a betegek száma a hajléktalanok körében és az északkeleti megyékben is kevesebb az új beteg.

A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy az idei évtől Magyarország csatlakozott az ERINHA programhoz (European Research Infrastructure on Highly Pathogenic Agents), a program módszertani és kutatási feladatainak köszönhetően javulhat a járványügyi biztonság.

TBC világnap – Magyarországon a TBC ritka betegségnek számít

Szakértő: a sok számítógépezés szemszárazságot okozhat

Szakértő: a sok számítógépezés szemszárazságot okozhat

Védjegyet alapítottak a magánegészségügyi szolgáltatók

Védjegyet alapítottak a magánegészségügyi szolgáltatók