Megkezdődött a dombóvári kórház korszerűsítése

0
212
Megkezdődött a dombóvári kórház korszerűsítése
Megkezdődött a dombóvári kórház korszerűsítése

A munkaterület átadásával kedden megkezdődött a dombóvár Szent Lukács Kórház “A” épületének közel kétmilliárd forintos korszerűsítése – közölte a kórház igazgatója.

A nyolcemeletes épületszárny teljes felújítása nyolc hónapig tart, a kivitelező a budapesti HC Építő Kft., amely két ütemben végzi el a munkát – mondta Kerekes László.

A kétrészes kórház A épületében a jelenleg 28 ágyas részlegekből 20 ágyasakat alakítanak ki. Egy-egy kórteremben 2-3 beteget helyeznek majd el, és minden kórteremhez vizes blokkot építenek. Most egy 28 ágyas részleghez két WC és vizes blokk tartozik – mondta az intézményvezető.

A felújítandó részen belgyógyászati, sebészeti betegeket gyógyítanak, és ott működik a szülészet-nőgyógyászati osztály is. A kórház igazgatója szerint a munkálatok alatt zsúfoltabb elhelyezésre kell számítani.

A százszázalékos európai uniós támogatással zajló, 1,88 milliárd forintos projekt része egy 250 millió forint értékű orvosiműszer-beszerzés, valamint a kórház pincehelyi részlegének rekonstrukciója, ahol 39 ágyas ápolási osztályt hoznak létre.

A Szent Lukács Kórház, amelynek B szárnyát 2006-ban korszerűsítették, jelenleg 400 ágyon gyógyít betegeket. A kórház most megújuló épületrészében a belgyógyászati, a sebészeti, a traumatológiai, a szülészeti és a krónikus belgyógyászati osztályt helyezik el.

MTI 2015. február 24.