in

Influenza – Az elmúlt héten tetőzött a járvány az országban

Tombol az influenzajárvány, mit tehetünk még?
Tombol az influenzajárvány, mit tehetünk még?

A jelentő orvosok adatai szerint az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány az országban, február 16-22. között 81 900 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, 10 százalékkal kevesebben, mint az azt megelőző héten – derült ki az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója (OEK) szerdai tájékoztatójából.

A jelentés szerint a 8. héten négy megyében emelkedett, a fővárosban és nyolc megyében csökkent, hét megyében nem változott az influenzaszerű tünetek miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

Csongrád megyében kétharmadával nőtt az orvosnál megjelent influenzás betegek száma, a legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Zala megyében volt a legmagasabb.

A betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás az előző héthez képest, továbbra is gyerekek és a fiatal felnőttek betegedtek meg.

A Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba a 8. naptári héten 199 influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett, amely 25 százalékkal kevesebb az előző héten vizsgáltnál. A laboratóriumi minták többségében továbbra is az influenza A és B vírust azonosították.

MTI 2015. február 25.

Szálló por

OKI: már csak néhány helyen kifogásolt a levegő minősége

Bőrbetegségek kisszótára

Bőrbetegségek kisszótára (1.)