Ha a nyaralás nem a tervezettek szerint alakul

0
51
Hiperbár oxigénterápia
Hiperbár oxigénterápia

Sajnos a nyári szabadság nem mindenkinél alakul a tervek szerint. A nyaralás varázsa könnyen elszállhat egy séta közben szerzett bokaficam, egy robogós, vagy épp egy hegyi túrán történt baleset miatt.


Ilyenkor nemcsak a vakáció ér csúnya véget, de az azt követő napok is nehézkesek lehetnek és a munkába való visszaállás is akadályba ütközhet. A hiperbár oxigénterápia hathatós segítség ezekben az esetekben, hiszen több oldalról is támogatja a sebek, húzódások, zúzódások, ficamok gyógyulását, és a szervezeti oxigénszintének növelése révén jelentősen felgyorsítja a természetese gyógyulási folyamatot.

Károly egy egzotikus tájon töltötte nyári szabadságát, ahol az utolsó napi kiránduláson – megfelelő lábbeli hiányában – egy 15 méter magas guanó hegyről esett le. A komoly térdzúzódás mellett a talpa és a térde alatti rész is szétnyílt, az egyiket 6, a másikat 21 öltéssel kellet összevarrni. Károly lábát, a sebbe került szennyeződés miatt az elfertőződés veszélye is komolyan fenyegette.

Mivel a baleset és az általam tartandó búvártanfolyam között mindössze két hét volt, így a mielőbbi gyógyulás nagyon fontos volt. Búvároktatóként jól ismerem a hiperbár oxigénterápiát, de még csak a búvárkodás kapcsán vettem igénybe” – mondja Károly, aki a 9 alkalmas kezeléssorozat után elismerően nyilatkozik a terápia hatékonyságáról. „Elég sokszor történnek velem kisebb-nagyobb balesetek, és a hasonló sérüléseimhez viszonyítva a mostaniak 3-4-szer olyan gyorsan helyre jöttek. Az eredmény nemcsak engem, de még a sebészorvosomat is meglepte. A duzzanatok szépen, szinte egyik napról a másikra lehúzódtak, és a sebek is egy-kettőre összeforrtak. Jó esélyem van rá, hogy a héten induló búvártanfolyamon már merülhetek, nem egészen 2 héttel a baleset után.

Ezekben az esetekben a kezelés alkalmazásának célja többrétű, egyrészt szeretnénk minél inkább felgyorsítani a gyógyulási folyamatot, másrészt fontos a minél esztétikusabb végeredmény elérése, hogy a sebek, a vágásnyomok minél kevésbé maradjanak láthatók. Ezen kívül nagyon fontos, hogy szeretnénk elkerülni az esetleges szövődményeket, mint például egy fertőzés is” – mondja Dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója. „Az ilyen jellegű sérülések – sebek, húzódások, zúzódások – esetén lehetőség van rá, hogy a hiperbár oxigén terápia valamennyi jótékony hatását kihasználjuk és több oldalról is támogassuk a gyógyulást.

A magas nyomáson belélegzett, 100%-os oxigén nagymértékben javítja a sérült szövetek vérkeringését és oxigénellátottságát, ezzel felgyorsítja a test természetes gyógyulási folyamatait. A kezelés során az oxigén a szokványos körülményeknél 15-20-szor nagyobb koncentrációban éri el a sejteket. A magasabb oxigénkoncentrációnak köszönhetően a sérülés következtében kialakult duzzanat, ödéma látványosan csökken. Oxigéndús szöveti környezetben az antibiotikumok erőteljesebben hatnak, a szervezet immunsejtes védekezése hatékonyabbá válik, és bizonyos – kifejezetten oxigén-érzékeny baktériumok – elpusztulnak.

Külföldön teljesen elterjedt a terápia alkalmazása a húzódással, zúzódással, nyílt sebbel járó balesetek után. Nemcsak a sportolók és a hírességek, de a hétköznapi emberek is rendszeresen igénybe veszik a hiperbár oxigénterápiát, hiszen saját érdekük a gyors gyógyulás elősegítése, a szövődmények elkerülése. Örülünk, hogy itthon is egyre többen találnak meg bennünket ilyen jellegű problémákkal” – mondja Dr. Szolnoki Nikolett.

Ma a világon több ezer hiperbár centrum működik, Európában pedig mintegy 200. A hiperbár oxigénterápia nemzetközi szinten standardizált, azaz a világ minden táján ugyanazon célok érdekében, ugyanazon terápiás területeken, azonos javallatokkal és módszerekkel alkalmazzák. Tehát a budapesti Hiperbár Centrumba belépő páciens ugyanazt a kezelést kapja, mint a minnesotai, vagy a johannesburgi centrum kezeltjei.

A hiperbár oxigénterápiáról

A hiperbár oxigénterápia során a páciensek egy speciális kialakítású nyomásálló kamrában (ún. keszon kamrában) a normál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100%-os oxigént lélegeznek be. A koncentráltan belélegzett oxigén a szokványos körülményeknél 15-20-szoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket. A megnövekedett oxigénmennyiség hatására olyan élettani folyamatok indulnak be a szervezetben, amelyek a sérült, nehezen gyógyuló területek gyorsabb regenerációját idézik elő.

A terápia eredményesen alkalmazható lábszárfekély, nehezen gyógyuló sebek, csont- és ízületi sérülések esetében, plasztikai vagy helyreállító beavatkozások után, fertőzések (húsfaló baktérium, Lyme-kór), gyulladások (pl.: csontgyulladás), fülzúgás, migrén kezelésére, valamint agyvérzés miatt kieső funkciók bizonyos mértékű helyreállítására is.

Magyarországon egyedüliként a Baromedical Zrt. működtet Hiperbár Centrumot, amelynek a budapesti Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet ad helyet. A Hiperbár Centrum 2005 szeptemberében kezdte meg működését.

További információk: www.baromedical.hu