Gyaloglás útján gyűjt pénzt 20 programozó a fogyatékos fiataloknak

0
100
Gyaloglás útján gyűjt pénzt 20 programozó a fogyatékos fiataloknak
Gyaloglás útján gyűjt pénzt 20 programozó a fogyatékos fiataloknak

A Liferay munkatársai virtuális világkörüli sétával gyaloglás segítségével 4 millió 75 ezer forintot szeretnének gyűjteni fogyatékos fiataloknak egy év alatt – közölte a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Pordán Ákos kifejtette, húsz programozó az egészségesebb életmód érdekében versenyt rendezett, hogy ki gyalogol közülük többet. A gyaloglást lépésszámlálókkal mérik, céljuk, hogy egy év alatt összesen 40750 kilométert tegyenek meg.

Létrehoztak egy jótékonysági honlapot, ahol a megtett lépéseik alapján világtérképen jelölik, “merre járnak”, emellett eseményeket szerveznek, amelyek alkalmával szintén pénzt tudnak gyűjteni – tette hozzá.

Az alapítvány igazgatója azt mondta, az adomány összegét fogyatékos fiatalok felkésztésére és munkába helyezésére fordítják majd. Egy ember elhelyezéséhez körülbelül 150-200 ezer forint szükséges – fűzte hozzá.

A Kézenfogva Alapítvány idén 25 éves, tíz éve foglalkozik fogyatékosokkal. Számos vállalattal kapcsolatban állnak, akik jelzik nekik, hogy milyen munkaerőre lenne szükségük, ők pedig felkészítik rá a fiatalokat – ismertette Pordán Ákos.

A munkáltatók 90 százalékban elégedettek az általuk küldött dolgozókkal – emelte ki.

Adományozni és a virtuális gyaloglás útvonalát nyomon követni a http://www.kezenfogvamozdulunk.hu honlapon lehet.

Gyaloglás útján gyűjt pénzt 20 programozó a fogyatékos fiataloknak