in

Egészséges a veséje?

Egészséges a veséje?
Egészséges a veséje?

A vese egészséges volta kulcsfontosságú a szervezet működése szempontjából, erre azonban sokszor csak akkor fordítunk figyelmet, amikor már megtörtént a baj.


Hazánkban a betegek több mint felénél sürgősségi helyzetben – csak a vesebetegség végstádiumában – ismerik fel a veseelégtelenséget. Az ilyenkor fennálló életveszélyes állapot a dialíziskezelés azonnali elkezdését teszi szükségessé.

Pedig az időben felfedezett vesebetegség gyógyszeresen kezelhető, progressziója jelentősen lassítható. Ma Magyarországon már közel 600.000 ember szenved a vesebetegség valamely stádiumában, s ez a szám évente 3-4%-kal növekszik.

Március 14-én a vesék betegségeire hívják fel a figyelmet a nyolcadik alkalommal meghirdetett Vese Világnap keretében, amelynek kiemelt témája idén az akut veseelégtelenség. A világnaphoz kapcsolódóan a B. Braun Avitum országszerte a dialízisközpontjaiban nyílt napot tart, ahol a szakemberek részletes tájékoztatást adnak a témában.

A vese legfontosabb feladata, hogy a vérbe bekerülő anyagcsere termékeket, méreganyagokat kiszűrje, és eltávolítsa a szervezetből. A veseelégtelenség akkor lép fel, amikor a vesék valami miatt már nem tudják ezt a funkciót maradéktalanul ellátni. Az akut vesebetegség akkor áll fenn, ha a vesék működése rohamosan romlik, majd teljesen leáll. Ennek több oka is lehet, mint például: a vérnyomás hirtelen esése, valamilyen fertőzés vagy mérgezés, immunbetegség, továbbá a vesefunkcióra bizonyos gyógyszerek mellékhatása is káros lehet. A romlási folyamat néhány hét, vagy akár pár nap alatt is lejátszódhat, sokszor, amikor végül felismerik a valós problémát, már nem elég a gyógyszeres kezelés, hanem a beteget dializálni szükséges.

Hazánkban a betegek több mint felénél sürgősségi helyzetben – csak a vesebetegség végstádiumában – ismerik fel a veseelégtelenséget, amikor az elveszett veseműködés már csak dialízissel pótolható. Ezért fontos, hogy amikor vesebetegség gyanúja merül fel, azonnal orvoshoz kell fordulni, mert egy egyszerű vérvizsgálattal ellenőrizni lehet az eGFR-értéket, amely a vesék működésére utal.

Az akut veseelégtelenséget induláskor nem mindig egyszerű megítélni, mivel kezdetben, az azt kiváltó betegség tünetei elfedhetik. Általánosságban azonban megállapítható, hogy akut vesebetegség esetében a vizelet mennyisége hirtelen lecsökken, de az is előfordulhat, hogy teljesen megszűnik. Ennek következménye a végtagokon és az arcon jelentkező vizenyő, továbbá a vesebetegség jele lehet deréktáji fájdalom, étvágytalanság, hányinger, hányás vagy hasmenés is.

Amennyiben a veseleállás végstádiumú krónikus vesebetegség eredménye, úgy az sajnos visszafordíthatatlan következményekkel jár, s a betegnek a salak- és méreganyagok kiszűréséhez rendszeres vesepótló kezelésre, azaz dialízisre van szüksége az életben maradáshoz.

A Vese Világnapi aktivitásokon túl a dialízisszolgáltató cégek, a szakmai és betegszervezetek összefogásában 2011 tavaszán elindították a Nemzeti Vese Programot. A Program célja, hogy felhívja a figyelmet az alapbetegségekre, a megelőzés és szűrés fontosságára, valamint bemutassa a minőségi dialíziskezelés szerepét és a transzplantáció lehetőségét. A lakosság és a betegek információval történő ellátásán túl a program nagy hangsúlyt fektet az érintett szervezetek és szakemberek közötti szakmai párbeszéd folytatására és egy cselekvési terv kidolgozására.

A Nemzeti Vese Program egész éves munkájában igyekszik a Vese Világnapjának kulcsüzeneteit eljuttatni az érintett célcsoportok és a lakosság felé.
A B. Braun Avitumról:

A B. Braun-vállalatcsoport 1839-es alapítása óta mára a világ egyik vezető egészségügyi vállalkozásává nőtte ki magát, amelyet Magyarországon a B. Braun Medical Kft. és a B. Braun Avitum Hungary Zrt. képvisel. A két cég közel 2000 munkatársával a magyarországi egészségügyi piac egyik legnagyobb szereplője.

A B. Braun Avitum Hungary Zrt. 1989-ben Magyarországon elsőként, a Szent Imre Kórház területén hozott létre magán-egészségügyi létesítményt, ezzel megkezdve egy országos dialízishálózat kiépítését. Jelenleg a B. Braun Avitum Hungary Zrt. az ország 18 pontján működtet európai színvonalú, a legkorszerűbb orvostechnikával felszerelt dialízisközpontot, ahol a magyar vesebetegek közel 40 százaléka számára biztosítja a nélkülözhetetlen kezeléseket.

Korszakalkotó vizsgálati eredmények: jobb gyógyulási esélyek stroke illetve vénás thromboembolia után

Korszakalkotó vizsgálati eredmények: jobb gyógyulási esélyek stroke illetve vénás thromboembolia után

Ebből profitálhat Magyarország

Ebből profitálhat Magyarország