in

Bemutatták az új székesfehérvári mentésirányítási központot

Országos Mentőszolgálat
Országos Mentőszolgálat

Bemutatták pénteken az új székesfehérvári mentésirányítási központot, ahol már kizárólag elektronikus alapon zajlik az irányítás és amely minden tekintetben megegyezik az országban található többi megyei központtal.

Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója hangsúlyozta, hogy a mentőszolgálat megpróbálja a szervezetet a 21. századi, profi szervezetek közé emelni, mert sok részterületen még az 1970-80-as években “rekedtek”. Legnagyobb, húszéves vállalásuknak a 15 percen belüli kiérkezést nevezte, amelynek aránya a 2000-es évek eleje óta 78 százalék körül mozog.

Úgy vélte, a mentőszolgálat megújítására szánt 16 milliárd forintnyi forrás elköltését követően reakcióidejük jelentősen csökkenhet, és tíz betegből kilenchez 15 percen belül kiérnek majd.
“Minden egyes másodpercért vért izzadunk” – fogalmazott a főigazgató, hozzátéve, hogy a papíralapú mentésirányítás az első félév végére teljesen megszűnik.

Burány Béla az elektronikus mentésirányítás előnyei közé sorolta, hogy az a lehető leggyorsabb döntést és feldolgozást teszi lehetővé, annak révén a kocsik mozgása folyamatosan nyomon követhető, és a döntéshozó azonnal ki tudja választani a mozgásban lévő járművek közül a riasztási helyszínhez legközelebbit.

Elmondta, hogy a székesfehérvári objektum fejlesztése még nem fejeződött be, mert rövidesen megkezdődik az épület további részeinek felújítása, garázskapuk és nyílászárók cseréje, fűtésének korszerűsítése.

Ónodi Lívia, az OMSZ regionális orvos igazgatója emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban a régió 23, ezen belül Fejér megye kilenc új mentőautót kapott, miközben Veszprém és Oroszlány mentőállomása megújult, sok új műszert helyeztek üzembe és kollégáikat is folyamatosan képzik. Jelezte, hogy a közeljövőben átadják a Fejér megyei Abán az újonnan épülő mentőállomást.

A sajtóanyag szerint a közép-magyarországi régió egészségügyi informatikájának fejlesztése című kiemelt uniós projekt keretében összesen mintegy 4,1 milliárd forintból az Országos Mentőszolgálat a hazai mentésirányítás történetének legnagyobb mértékű fejlesztését valósítja meg.

Az új mentésirányítási rendszer (MIR) kialakítása során nagyszámú számítógépes munkaállomást, szoftveralkalmazást telepítettek, megújult az irányító csoportok felszerelése, és ergonomikus irányító munkahelyek létesültek. A mentőjárművek felszerelése érintőképernyős intelligens fedélzeti terminálokkal bővül, amelyek az adatok elektronikus kezelését és az útvonaltervezést szolgálják.
A székesfehérvári megyei mentésirányító csoport felújított épületben működik tavaly június óta egy több mint 44 millió forintos beruházásnak köszönhetően. Az irányítócsoport helyiségében tíz MIR-munkahelyet (7 aktív, valamint 3 tartalék) alakítottak ki.

Tavaly szeptember elejétől – a többi megyei irányítócsoporthoz hasonlóan – a CAROL telefonrendszer, majd a GIS térképi modul használatával folyik a munkavégzés. A papír alapú munkavégzésről a MIR-en keresztül történő, elektronikus alapú esetrögzítésre (CAD informatikai rendszer) is átálltak február 24-én.

A CAD-rendszerre történő átállás januártól kezdődően sikeresen lezajlott Komárom-Esztergom, Somogy, Csongrád, Baranya, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Békés, Heves, Borsod (Miskolc és Kazincbarcika), Fejér és Veszprém megyében. Március közepéig valamennyi megyei irányítócsoport esetében befejeződik az átállás.

MTI 2015. február 27.

Ugrásszerűen megnőtt az influenzás megbetegedések száma idén az osztrák fővárosban

Ugrásszerűen megnőtt az influenzás megbetegedések száma idén az osztrák fővárosban

Meghirdették Az év gyógyszerésze pályázatot

Meghirdették Az év gyógyszerésze pályázatot