in

3 tipp cégvezetőknek a mindennapos stressz csökkentéséhez

3 tipp cégvezetőknek a mindennapos stressz csökkentéséhez
3 tipp cégvezetőknek a mindennapos stressz csökkentéséhez

Cégvezetőnek lenni nem egyszerű. Bár sokan irigylik őket a vagyonuk miatt, valamint azért, hogy ők egy-egy vállalat feje, akiknek nincs főnöke, de valójában ez egy igen stresszes és megterhelő hivatás.

Nem csoda, hogy sok cégvezető valódi munkamániássá válik, majd előbb-utóbb kiég, mert nem bírja már tovább elviselni a rá nehezedő fizikai és mentális terhelést. Ám mind a lelki, mind a testi egészség szempontjából nélkülözhetetlen, hogy fenntartsuk azt a bizonyos “work-life balance”-t, azaz munka-magánélet egyensúlyt.

Ebben pedig segítenek az olyan megoldások is, mint a MiniCRM felhőalapú szoftverének használata, hiszen ez a rendszer nagyban megkönnyíti nemcsak az alkalmazottak, hanem a cégvezetők munkáját is. Lássuk, hogyan!

Határidők mindenkinek

Ha megkérdeznénk egy cégvezetőt, hogy mi okozza neki a legtöbb stresszt, akkor valószínűleg a határidőket említené meg elsőnek. Ebből ugyanis minden vállalkozás életében rengeteg akad.

Egyesek kötelezőek, és a mulasztásuk büntetést von maga után (pl. bevallások beküldése, adók befizetése), míg ha az ügyfelek felé nem tartjátok be azokat, az szimplán “csak” azzal jár, hogy elveszítitek őket, és a cég rossz hírnévre tesz szert a megbízhatatlansága miatt.

Ha azonban minden feladatot egy CRM rendszerben kezeltek, akkor nem kell többé idegeskedned emiatt. A szoftver minden kollégának teendőket ad, a hozzá tartozó határidővel, ami a Mai napom nézetben megjelenik, a lejárt taskok pedig piros színnel világítanak, így tényleg minimális az esély arra, hogy bárki bármit elfelejtsen időre megcsinálni.

Gördülékeny projektmenedzsment

Egy nagyobb projekt számtalan lépésből, részfolyamatból áll, amit különböző munkatársak végeznek, sőt akár külső cégek is bevonásra kerülhetnek. A feladatok viszont egymásra épülnek, így ha nincs egy felületen pontosan vezetve, hogy melyik hol tart, abból egyetlen dolog lesz: káosz.

Felejtsd el tehát a post it cetliket, jegyzetfüzeteket, Excel-táblákat, összevissza küldözgetett körleveleket és elkallódó Slack üzeneteket – kezeljetek mindent a CRM-ben, ahol a folyamatok könnyen átláthatóak és menedzselhetőek lesznek.

Profi értékesítés

Ha a sales részleg munkájáról van szó, egy cégvezető általában két dolgot csinál: vagy azon stresszel, hogy továbbra is minden olyan jól megy-e, mint jelenleg, vagy ha nem működik jól az értékesítés, akkor azon pörög folyton, miként lehetne ezt megoldani.

Bár egyetlen szoftver sem képes kiváltani egy profi sales-es munkáját, de jelentősen megkönnyíteni viszont igen. Például az érdeklődők, akik kitöltik az űrlapot, rögtön kaphatnak egy saját adatlapot a CRM-ben, ahová a rendszer rögtön generál is egy teendőt az értékesítő kolléga számára, hogy “Kedves Béla, új lead érkezett, kérlek nézd át az adatokat, és vedd fel vele a kapcsolatot.”

Így sales-es Béla figyelme biztosan nem siklik el afelett, hogy valaki érdeklődik a cég szolgáltatásai iránt, és már be is vetheti az értékesítői képességeit, hogy hamarosan őt is az új ügyfeleitek közt köszönthessétek.

Visszafordítható-e a szívelégtelenség?

Visszafordítható-e a szívelégtelenség?

Megbízható minőség, páratlan ízvilág – ismerjünk meg egy fantasztikus pálinkát!

Megbízható minőség, páratlan ízvilág – ismerjünk meg egy fantasztikus pálinkát!