Menu
in

Sikeres a rezidenseket támogató program

Sikeres a rezidenseket támogató program

A 2011-ben indult rezidens támogatási programmal több mint 2500 fiatal orvost és gyógyszerészt sikerült itthon tartani – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Az egészségügyért felelős államtitkárság közleménye szerint az ösztöndíjprogram jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2012-től kezdve folyamatosan csökken a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma. Míg az ösztöndíj meghirdetését megelőzően, 2011-ben 1200, addig 2014-ben 948 orvos kérte ki az igazolást. Ez a szám tartalmazza a Magyarországon diplomát szerző, majd hazájukba visszatérő külföldi orvosokat is – írták.

A szakorvosjelöltek – a korábbi évekhez hasonlóan – a Markusovszky-ösztöndíjra pályázhattak, míg a kórházi-klinikai területen dolgozó szakgyógyszerész-jelöltek számára a Than Károly-ösztöndíj biztosított ismét lehetőséget. Az ösztöndíjas szakorvos és szakgyógyszerész-jelöltek havonta nettó 100 ezer forint juttatásban részesülnek, amennyiben vállalják, hogy a szakvizsgát követően az ösztöndíj folyósításának megfelelő ideig Magyarországon dolgoznak majd és nem fogadnak el hálapénzt. A betöltetlen házi gyermekorvosi körzetek betöltését szolgáló Méhes Károly-ösztöndíjat elnyerő gyermekszakorvos-jelöltek, valamint a Gábor Aurél-ösztöndíjas sürgősségi szakorvosjelöltek havi 200 ezer forint ösztöndíjat kapnak.

Az egyetemen tavaly végzett és a szakorvosi képzésbe belépők csaknem ötven százaléka pályázott idén a rezidens ösztöndíjra és vállalta, hogy Magyarországon végez gyógyító munkát.
Idén, a rezidens támogatási program januári meghirdetése után minden eddiginél több, 827 fiatal nyújtott be érvényes pályázatot valamely szakorvos-jelölti ösztöndíjra. Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ valamennyi pályázatot támogatja, összesen csaknem 1 milliárd forinttal – emelték ki.

A fiatal orvosok itthon tartása érdekében meghirdetett ösztöndíjpályázatra eddig csaknem 3 milliárd forintot fordított a kormány – olvasható az államtitkárság közleményében.
Kedden a Magyar Nemzet írt arról, hogy míg tavaly alig hatszáz, idén már jóval több mint nyolcszáz szakorvosjelölt jutott rezidensösztöndíjhoz.

Kilépés a mobil nézetből