Menu
in

Negyvenezer eurós támogatás a Piros Orr Bohócdoktoroknak

Piros Orr Bohócdoktor

Negyvenezer euróval támogatja a Piros Orr Bohócdoktorok munkáját az Európai Bizottság a Kreatív Európa 2014-2020 program keretein belül – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.

Greifenstein János, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány művészeti vezetője elmondta: az európai uniós pályázatot nemzetközi ernyőszervezetükkel együtt adták be. Az alapítvány tizenkét éve tagja a Red Noses Clowndoctors Internationalnek, amelynek több tagjával már korábban is kapcsolatban voltak. Az ernyőszervezetet célja a képzés egységesítése, ennek érdekében workshopokat, csereprogramokat szerveznek.

Elmondta, hogy Magyarországon jelenleg 26 bohócdoktor működik, rendszeres menetrend szerint dolgoznak, az orvostársadalom elismeri a munkájukat, jellemző, hogy hívják őket a kórházakba. A 19 éve működő alapítvány bohócdoktorai eddig 264 ezer gyereket látogattak meg, vidítottak fel.

Kárász Eszter bohócdoktor elmondta, hogy a gyerekek szüleivel és az orvosokkal, nővérekkel is együttműködnek. Az orvosok, nővérek gyakran bevonják őket a munkába, például egy vérvétel esetén, zenéléssel, varázslással köthetik le a gyerek figyelmét.

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány a nevetés erejével gyógyít. A bohócdoktorok játékokkal, zenével és művészetterápiás módszerekkel enyhítik a betegek szorongásait, fájdalmát, szomorúságát, hozzásegítve őket egészségük és jó kedélyük visszanyeréséhez.

Magyar Zsuzsa, az alapítvány munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a művészeti pályázaton a magyar szervezet egy kétéves programra évi 20-20 ezer eurós támogatást nyert el, amelyet a bohócdoktorok művészeti továbbképzésére fordítanak.

Kiemelte: bohócdoktoraik folyamatos művészeti és pszichológiai képzést kapnak, és a projekt lehetőséget ad a nemzetközi együttműködésre. Munkatársaik magyar és nemzetközi workshopokon vesznek részt, lehetőség nyílik a tapasztalatcserére, az egymástól való tanulásra is.

Tájékoztatása szerint, jelenleg tizenegy kórházba, hat budapesti és öt vidéki intézménybe járnak az alapítvány bohócdoktorai. Munkájukat Magyarországon 19 éve kezdték, az I. számú Gyermekgyógyászati Klinikán voltak az első vizitek néhány bohócdoktorral, az elmúlt évek során pedig egyre több kórházba és vidékre is eljutottak. Ma már Törökbálintra, Pécsre, Győrbe, Miskolcra, Nyíregyházára is járnak, ezekbe a kórházakba heti rendszerességgel eljutnak.

Emellett a bohócdoktorok hasonló célokkal rendszeresen járnak idősotthonokba, és egy éve fogyatékkal élő gyermekekhez is ellátogatnak, a Zenekaraván elnevezésű programmal – tette hozzá.

Cikk:

Negyvenezer eurós támogatás a Piros Orr Bohócdoktoroknak

Képforrás: http://superiorhirek.hu/kultura-gyogyitas-humor-vilagnap-gyerekek-nevetes-vilagnap-a-piros-orr-bohocdoktorok-akcioban/

 

Kilépés a mobil nézetből