Menu
in

Az alacsony-dózisú Aszpirin csökkenti a vastagbélrák kockázatát

Egy tanulmány szerint napi 75 milligramm aszpirin csökkentheti a vastagbélrák kockázatát.


Viszont a védelmező hatás csak egy év után kezdődik.

Egy korábbi kutatás bebizonyította hogy az aszpirin véd a vastagbélrák ellen, de nem volt még tanulmány ami meghatározta volna a leghatásosabb dózist és hogy mennyi ideig kell szedni. Kutatók 2800 vastagbélrákban szenvedő pácienst és 3000 egészséges embert vizsgáltak meg, nem, életkor és lakóhely szerint.

A páciensek kitöltöttek táplálkozási és életmód kérdőíveket, ezáltal a kutatók megállapíthatták az átlagos diétájukat illetve életmódjaikat, melyek köztudottan hatással vannak a bélrák kifejlődésére. Megfigyelték a bélrák túlélőit illetve azokat, akiknek 5 éven belül kifejlődött a betegsége.

Megállapítások

  • – A tanulmány szerint a napi alacsony adag aszpirinnek köszönhetően 22%-kal csökkent a betegség kifejlődésének kockázata, míg 5 év után már 30%-kal.
  • – A kutatók szerint a dózis növelése nem szükséges.
  • – Kutatók szerint akármilyen nem szteroid, nyugtató hatású készítmény szedésével is csökkenthető a vastagbélrák kifejlődésének esélye. Ilyen például az aszpirin, ibuprofen vagy naproxen.
  • – Ez az első tanulmány ami megmutatja akár a legalacsonyabb dózisú aspirin védelmező hatását. A hatás már egy év után elérhető, és növelhető 10 évig rendszeres használatával.

 

Exit mobile version