Menu
in

Zikaláz Magyarországon?

Zikaláz Magyarországon

Van ez a “Zikaláz” elnevezésű vírusfertőzés. Ami a csecsemőknél okoz(hat) kóros kisfejűséget. Szerencsére nem merült fel Magyarországon eddig még a fertőzés gyanúja. Ráadásul még idén várható, hogy lesz hozzá védőoltás.

Legalábbis “a magyar járványügyi felügyeleti rendszerben még nem szereztek tudomást zikavírus okozta fertőzésre utaló megbetegedésről”. Az erről szóló közleményt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adta ki csütörtökön.

Egyelőre azt a nézetet vallja mindenki, hogy a (amúgy fertőző) betegség behurcolásának kockázata rendkívül alacsony.

Mi is ez a vírus, ami a napokban izgalomban tartja a járványügyi hivatalokat Európában?

A Zika vírust 1940-ben Ugandában fedezték fel. A felnőtteknél általában enyhe, megfázásszerű tüneteket okoz, tehát úgymond semmi komoly, azonban ha várandós anyukát fertőz meg, a magzatokra nagyon veszélyes. A gyermek mikrokefáliát (kisfejűség) kaphat tőle, ami egy súlyos fejlődési rendellenesség. A vírus hatására a születendő gyermek agya nem fejlődik megfelelően. A fertőzés elsősorban szúnyogcsípés útján terjed, de elvileg van esély a szexuális úton történő átadásnak is.

Az előfordulása eleddig rendkívül ritka volt, azonban az utóbbi években Brazíliában erősen megnövekedett a fertőzéssel érintett babák száma. 2015-ben 4000-nél is több kisbaba jött világra mikrokefáliával, plusz eddig húsz latin-amerikai országban mutatták már ki a jelenlétét.

A pánik azért kezd kialakulni, mert több európai állampolgár kimutathatóan megfertőződött dél-amerikai utazása kapcsán.

Itthon az ÁNTSZ oldalán tudunk tájékozódni a helyzetről, mely az alábbi linken érhető el:

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/veszelyes_lehet_a_varandosokra.html

Azonban jó tudni, hogy nem bizonyított a terjedésének a módja! Tehát a fentebb említett szúnyogcsípés, vagy a szexuális úton fertőződés nem bizonyított. Ez jó is, meg rossz is. Jó, mert nem kell minden szúnyogcsípés miatt parázni (hogy a másik esetet már ne is említsük), de rossz, mert nem tudni, mi az, ami miatt elkaphatja valaki.

A másik nem bizonyított, hogy a Zikaláz vírusa magzati korban tényleg kisfejűséget okoz. Nem bizonyított, de egyébként nagy rá az esély. Az eddig ártalmatlannak ítélt Zika vírust ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szeretné a fokozottan veszélyes kategóriába átsorolni.

Sajnos egyelőre sem vírus, sem gyógyszer nincs az egyiptomi csípőszúnyog terjesztette Zika vírus ellen, amely egyébként az esetek 80 százalékában semmiféle tünetet nem okoz.

Néhány, a vírussal fertőzött dél-amerikai országban arra kérik a nőket, várjanak a teherbeeséssel. Például:

  • Columbia egészségügyi minisztere, Alejandro Gaviria azt javasolja az ország lakóinak, a lehetséges súlyos következmények miatt, lehetőség szerint 6-8 hónapot várjanak az utódnemzéssel.
  • Ennél is tovább megy El Salvador vezetése, ahol a nőknek azt javasolják, 2018-ig semmiképp se essenek teherbe, hogy elkerüljék a vírusfertőzés miatti rendellenességet. “Amíg nem tudunk többet a vírusról és a hatásairól, a várandósság elhalasztása megfontolandó opció lehet”

A Zikaláz eddig az alábbi országokban merült fel az utóbbi időben:

Dél-Amerikában

  • Bolívia,
  • Brazília,
  • Ecuador,
  • Francia Guyana,
  • Guyana,
  • Kolumbia,
  • Paraguay,
  • Suriname,
  • Venezuela

Közép-Amerikában

  • El Salvador,
  • Guatemala,
  • Honduras,
  • Mexikó,
  • Panama

Karib-térségben

  • Barbados,
  • Guadeloupe,
  • Haiti,
  • Martinique,
  • Puerto Rico,
  • Saint Martin

Csendes-óceáni térségben

  • Szamoa-szigetek

továbbá Thaiföldön és a Zöld-foki Köztársaságban. A kóros kisfejűség és a zikavírus között feltételezett kapcsolat a kórokozó rohamos terjedése miatt egyre inkább aggasztja a dél-amerikai és karibi térséget.

Érdemes felkészülni a jelzett országokba utazás során a szúnyogcsípések minél nagyobb elkerülésére, megelőzésére. Ez kiemelten fontos a várandós, illetve gyermekvállalást tervező nőknél. Indulás előtt tájékozódjon a használható szúnyogriasztó szerekről és az egyéb megelőzési lehetőségekről.

Zikaláz Magyarországon

Exit mobile version