Menu
in

Orvosdiagnosztikai alkalmazás nyert országos versenyt Debrecenben

Orvosdiagnosztikai alkalmazás nyert országos versenyt Debrecenben

Debreceni egyetemisták orvostanhallgatók felkészülését segítő orvosdiagnosztikai alkalmazás nyerte a Microsoft országos innovációs versenyét.

A világ egyik legjelentősebb, kifejezetten fiataloknak és egyetemistáknak szóló technológiai versenye, a Microsoft Imagine Cup magyarországi döntőjén a debreceni fejlesztőkből álló MEDcases csapata lett az abszolút győztes. Orvosdiagnosztikai alkalmazás uk segítségével az orvostanhallgatók és a fiatal orvosok a virtuális valóságban, szimulált betegeken, a diagnosztikus módszerek teljes skálájának felhasználásával, emberéletek veszélyeztetése nélkül készülhetnek fel hivatásukra.

A négytagú csapat három tagja a Debreceni Egyetemhez kötődik: Tóth Gábor orvosként végzett és most az egyetem PhD-hallgatója, csakúgy, mint Vincze János, aki az orvosi mellett a programtervező informatikus szakot is elvégezte, Katona Tamás pedig a programtervező informatikus mesterképzés végzős hallgatója. A csapat negyedik tagja, a debreceni Herdon Andrea a Budapesti Corvinus Egyetemen tanul gazdasági és marketing szakirányon.

Tóth Gábor elmondta: a fejlesztést az motiválta, hogy tapasztalataik szerint “az orvosi diagnosztikához szükséges komplex gondolkodást tankönyvekből és előadásokból nehéz megtanulni”.

Alkalmazásukban virtuális betegek jelennek meg, akik valamilyen panasszal és tünetcsoporttal jelentkeznek a “szakrendelőben” – mondta, hozzátéve: a programban rendelkezésre áll majd a diagnosztikus lehetőségek teljes tárháza, és a leghatékonyabb, leggyorsabb módon kell eljutni a diagnózishoz.

Ez segíti a rezidenskénti helytállást: ha a frissen végzett orvosok döntések elé kerülnek, csökkenhet a felesleges vizsgálatok és az esetleges félrediagnosztizálások száma – magyarázta.

Vincze János hozzátette: a fejlesztők célja, hogy az összes ismert betegséget megjelenítsék a programban. Az alkalmazás bővítésében a Debreceni Egyetem orvosai vesznek részt, akik hamarosan kezükbe vehetik az első verziót, amelybe eseteket tudnak felvinni. Ezt követi a tesztidőszak, amikor debreceni orvostanhallgatók és orvosok próbálhatják majd ki a MEDcases nevű alkalmazást – jegyezte meg.

A programot angol nyelven fejlesztik a fiatalok, néhány hét múlva lesz a közép-európai verseny, amelyre már az applikáció próbaverzióját is a zsűri rendelkezésére kell bocsátaniuk. Ha a nemzetközi versenyen is díjazzák az egyedülálló alkalmazást, akkor nyáron a világdöntőn, Seattle-ben folytatódhat a Microsoft Imagine Cup a debreceni fejlesztők számára.

A programnak természetesen lesz magyar nyelvű verziója is, és valamennyi ismert mobilplatformra letölthető lesz majd – közölte az egyetem.

Orvosdiagnosztikai alkalmazás nyert országos versenyt Debrecenben

Exit mobile version