Menu
in

Onkológiai centrum a cél

Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése, mint a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház fenntartója 2009 novemberi ülésén megbízta Dr. Varga Gábor főigazgató főorvost…


… a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása” című pályázati felhívásra a pályázat előkészíttetésével és kidolgoztatásával.

A Közgyűlés vállalta, hogy a kidolgozott pályázatban tervezett beruházási összköltséghez szükséges saját erő összegét a megyei önkormányzat biztosítja. A Közgyűlés egyúttal utasította Dr. Varga Gábor főigazgató főorvost, hogy a pályázat költségvetésében tervezett összeget terjessze be a közgyűlés 2010 februári ülésére jóváhagyásra.

Ennek megfelelően a február 5-i testületi ülésen a képviselők megismerték a projekt szakmai és műszaki tartalmát, koncepcióját. Határozatban rögzítették, hogy egyetértenek a pályázati felhívás megvalósítási céljaival, egyúttal felhatalmazták a kórház főigazgató főorvosát, hogy a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, mint pályázó nevében a pályázatot – 2010. március 16-ig – benyújtsa.

Döntöttek a pályázat benyújtásához szükséges saját erő fedezetéről is. Mivel a pályázathoz szükséges saját rész biztosításához nem áll rendelkezésre elegendő fedezet, emiatt válik szükségessé külső forrás – a fejlesztési célú hitelkeret – igénybevétele, az MFB által meghirdetett „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram keretében.

A beruházás tervezett összköltsége: 1.771.750.000 Ft

Támogatás: (90 % ) 1.594.575.000 Ft

Önrész: (10 % ) 177.175.000 Ft

Bővebben: http://www.gymsmo.hu/_kozgyules/2010_02_05_kgy_01_napirend.pdf

 

Exit mobile version