Menu
in

Nyáron már fogadhat vendégeket a Bethesda kórház Anyák háza

Nyáron már fogadhat vendégeket a Bethesda kórház Anyák háza

Nyáron már fogadhat vendégeket a budapesti Bethesda Gyermekkórház Anyák háza; a beteg gyermekek szüleinek a kezelés idejére átmeneti otthont adó intézmény várhatóan novemberre készül el teljesen – közölte Velkey György, a kórház főigazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A református egyház által működtetett zuglói kórház új szolgáltatása azoknak a családoknak teszi könnyebbé az életét, akiknek a gyermekét az intézményben – például súlyos égési sérülésekkel – gyógyítják. Erre az időre, hetekre vagy akár hónapokra, az anya a gyermek közelében maradhat.

A főigazgató elmondta, a zuglói gyermekkórház közvetlen közelében található Anyák háza elsősorban azoknak a családoknak ad segítséget, amelyek az ország távoli területein laknak. Hozzátette: az új intézményben az anyák akár mosni, vagy főzni is tudnak majd.

Velkey György arról beszélt, sokan támogatták anyagilag az új intézmény megépítését, de szívesen fogadnak még további adományokat.

Tájékoztatása szerint az Anyák házában várhatóan nyáron már több szobát meg tudnak nyitni, a beruházás pedig novemberre készül el; akkortól egy időben tíz anyát tudnak majd befogadni.

Cikk:

Nyáron már fogadhat vendégeket a Bethesda kórház Anyák háza

Exit mobile version