Menu
in

Ebola – Gyógyultan távozott a kórházból a Londonban ebolafertőzéssel kezelt ápolónő

Ebola - Gyógyultan távozott a kórházból a Londonban ebolafertőzéssel kezelt ápolónő

Gyógyultan távozott szombaton a kórházból egy skót ápolónő, akit egy hónapig kezeltek ebolafertőzéssel Londonban, és egy ideig válságos volt az állapota. A 39 esztendős Pauline Cafferkey december végén tért haza casablancai és londoni átszállással Glasgowba az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai Sierra Leonéból, ahol egy brit önkéntes csoport tagjaként segédkezett az ebolajárvány leküzdésében. Néhány nappal hazatérése után megállapították, hogy ebolabetegségben szenved, miután a fertőzés kezdeti tüneteivel jelentkezett a hatóságoknál.

Ezután különleges biztonsági intézkedések közepette átszállították Glasgowból a londoni Royal Free kórházba. Nagy-Britanniában ezt a kórházat jelölték ki és szerelték fel az ebolafertőzöttek biztonságos elkülönítésére és kezelésére.

A Royal Free január elején bejelentette, hogy a beteg állapota válságosra fordult. Nem sokkal később a kórház azt közölte, hogy az ápolónő állapota az intenzív kezelés hatására stabilizálódott, szombaton pedig a beteg az orvosi közlemény szerint teljesen felgyógyulva elhagyhatta a kórházat.

Pauline Cafferkey a BBC-nek nyilatkozva szombat este elmondta: volt egy időszak, amikor maga sem reménykedett abban, hogy életben marad. Hozzátette: még most sem érzi “százszázalékosan” magát, meglehetősen gyenge, és a válságos állapotban töltött egy hét “teljesen kiesett” az életéből, abból az időből semmire nem emlékszik.

Arra a kérdésre, hogy visszamegy-e az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai térségbe, Pauline Cafferkey azt mondta: egyelőre szünetelteti jószolgálati munkásságát, és most elsősorban családjához és napi munkájához szeretne visszatérni.

Az ápolónőt egy meg nem nevezett kísérleti vírusellenes gyógyszerrel és a fertőzés túlélőitől származó vérplazmával kezelték.

Az egyik vérplazmadonor William Pooley, az első brit ebolafertőzött volt, akit ugyanebben a londoni kórházban kezeltek tavaly augusztusban. A fiatal férfit – aki egy jótékonysági szervezet egészségügyi szakértőjeként szintén az ebolajárvány leküzdésében segédkezett Sierra Leonéban – már betegen szállították haza, és néhány hét múlva szintén gyógyultan távozott a Royal Free kórházból.

Pooleyt a ZMapp nevű új vírusellenes gyógyszerrel kezelték, amelyet az Egyesült Államokban több más ebolafertőzött esetében már alkalmaztak, Nagy-Britanniában azonban jelenleg nincs több ebből a gyógyszerből.

Pauline Cafferkey, aki a Save the Children nevű, beteg gyermekeken segítő jótékonysági szervezet önkénteseként dolgozott a nyugat-afrikai járványövezetben, az első brit állampolgár, akin már hazaérkezése után jelentkeztek az ebolafertőzés tünetei. Nagy-Britanniában az ebolavírus négy évtizeddel ezelőtti felfedezése óta eddig soha nem fordult elő behurcolt ebolafertőzés.

Kertész Róbert, London, MTI 2015. január 24., szombat 22:33

Exit mobile version