Menu
in

Béres Csepp támogatás a pedagógusoknak

Béres Csepp támogatás a pedagógusoknak

Az egészségvédelem területén elkötelezetten munkálkodó Béres Gyógyszergyár megbecsülését fejezi ki a pedagógusok felé, akik a jelenlegi járványhelyzetben is odaadással, jelentős erőfeszítéssel végzik áldozatos munkájukat.

Ennek elismeréseként a tankerületi központokhoz tartozó általános iskolákban és gimnáziumokban tanító valamennyi pedagógus számára Béres Cseppet juttat el.

A 81.720 üveg készítményt, melynek piaci értéke közel 138 millió forint, dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke adta át Hajnal Gabriellának, a Klebelsberg Központ elnökének a vállalat szolnoki telephelyén. Az eseményt megtisztelte jelenlétével és köszöntőt mondott Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is.

Az immunrendszert támogató termékek kiszállítása minden tankerületi központba az őszi szünet alatt megtörténik.

Az 1989-ben alapított Béres Gyógyszergyár

a hazai egészségvédő piac vezető és meghatározó szereplője. A vállalat életében kiemelt fontosságú annak az erkölcsi örökségnek az őrzése és ápolása, melyet a vállalatalapító id. dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotója életével, munkásságával példaként eléjük állított.

A társadalomért vállalt felelősség, a segítő támogatás a részvénytársaság életében a megalakulástól fogva folyamatos, amely a mostani küzdelmes időkben, a koronavírus járvány idején, még nagyobb fontossággal bír.

Az egész világnak, és így hazánknak is, rendkívüli kihívás a koronavírus terjedése. A gyógyszergyár 2020 tavaszán az egészségügyi intézményeknek, a járványügyi védekezés frontvonalában dolgozóknak, valamint az idős- és szociális otthonok lakóinak juttatott el nagy mennyiségű Béres Csepp adományt.

A csütörtökön átadott készítményekkel a felnövekvő nemzedéket oktató és nevelő tanítókat, tanárokat kívánják támogatni, akik a mostani nehéz napokban is áldozatosan végzik munkájukat. Az adományból a tankerületi központok által fenntartott általános iskolák és gimnáziumok valamennyi pedagógusa részesül.

Dr. Béres József, a gyógyszergyár elnöke beszédében kiemelte:

“Vállalatunk dolgozói nevében fejezem ki elismerésemet és megbecsülésemet a pedagógusok iránt, akik a jelenlegi járványhelyzetben is odaadóan és fáradhatatlanul végzik a gyermekek, a fiataljaink tanítását. Atyám nyomdokán haladva, sok évtizedes tapasztalattal magunk mögött, felelősen mondhatom, hogy a betegségekkel szemben a legeredményesebb és leghatékonyabb módszer a megelőzés, melynek kiemelkedően fontos eszköze a szervezet ellenálló-képességének erősítése, immunrendszerünk “karbantartása”. Ehhez kívánunk támogatást nyújtani készítményünkkel, amely az őszi szünet után minden pedagógushoz eljut.”

Dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár úr köszöntőjében elmondta:

“Az oktatási kormányzat preventív intézkedések egész sorát vezette be, melyek az iskolai fertőződés veszélyét a lehető legalacsonyabbra csökkentették, a láthatatlan ellenséggel vívott küzdelemben azonban minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni, Magyarországon ilyen a Béres Csepp is, ezért köszönetét fejezte ki a Béres Gyógyszergyár felajánlásért.”

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hangsúlyozta:

“A Klebelsberg Központ és a tankerületi központok eddig is mindent megtettek a járványügyi védekezés érdekében. A járványhelyzetben kiemelten fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat, és odafigyeljen önmagára és másokra egyaránt. Ehhez érkezett az a nagylelkű felajánlás az általános iskolákban és középiskolákban tanító pedagógus kollégák részére a Béres Gyógyszergyártól, amelynek köszönhetően mindannyian kapnak az immunrendszer megerősítésére szolgáló készítményt. Hozzátette: gyermekeink jövője közös felelősségünk, éppen ezért köszönetet kell mondani azért, hogy a feladatot végző kollégáink egészségének a védelméhez ilyen jelentős segítséget kaptunk.”

Béres Csepp támogatás a pedagógusoknak

Exit mobile version