in

Megerősített készenlét van az Országos Mentőszolgálatnál

Bemutatták a mentőszolgálat korszerű távdiagnosztikai rendszerét
Bemutatták a mentőszolgálat korszerű távdiagnosztikai rendszerét

Szilveszterkor mintegy 1500 mentő lesz készenlét szolgálatban – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Megjegyezte: a hideg idő fokozott veszélyt jelent.

Sajtótájékoztatóját követően Győrfi Pál telefonon elmondta: szilveszter éjszaka a mentők egyik legnehezebb időszaka, este 11 és hajnali 5 óra között annyi segélyhívás érkezik hozzájuk, mint máskor több mint egy nap alatt.

Az elmúlt évben 3400 riasztást kaptak. Budapestről és környékéről 1100 esetben kértek segítséget. A legtöbbször ittas emberek miatt hívták a mentőket, de volt tíz olyan eset is, amikor pirotechnikai eszköz okozott sérülést.

Győrfi Pál sajnálatosnak nevezte azt a tendenciát, amely szerint egyre több fiatal és 18 év alatti kerül detoxikálóba. A súlyos alkoholmérgezést szenvedettek 30 százaléka még nem töltötte be a 18. életévét.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy mínusz 5 és mínusz 10 fok között lesz a hőmérséklet éjszaka, ez veszélyt jelent azokra, akik szabadtéren ünnepelnek. Ittasan a földön fekve akár 15-20 perc alatt kihűléses állapot jöhet létre, ami halállal is végződhet. Győrfi Pál arra kérte az ünneplőket, hogy mértékletesen igyanak, és ne hagyják magukra azokat, akik többet ittak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az út- és látási viszonyok is rosszak lesznek a köd miatt, ezért fokozottan kell vigyázni a közlekedésnél.

Megerősített készenlét van az Országos Mentőszolgálatnál

Forrás: MTI

Az EGIS Gyógyszergyár Zrt. GINOP-pályázaton nyert támogatással fejleszt a jövőben galenikus készítményeket, melyek előállítására innovatív gyártóüzem épül a vállalat körmendi telephelyén. Erről tartott sajtótájékoztatót Hodász István vezérigazgató és Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

Új galenikus gyógyszereket fejleszt és innovatív gyártóüzemet épít az EGIS körmendi telephelyén

8 tápanyag ami a javítja a látásodat, a szem egészségét

8 tápanyag ami a javítja a látásodat, a szem egészségét