in

Célzott terápiával a tüdőrák ellen – február 4. a Rák Világnapja

A rák az egyik vezető halálok az egész világon. Jelenleg 8,2 millió ember hal meg évente daganatos betegségek következtében, és ez a szám évről évre folyamatosan növekszik. A Rák Világnapján, melyet minden évben február 4-én tartanak, a világ népessége egyként fog össze a rák elleni küzdelemben. Célja, a figyelem felhívása a daganatos megbetegedések növekvő számára, a megelőzésre és segítség nyújtása ott, ahol igenis elkerülhető a halálozás.

Manapság alig van olyan család, mely rokoni vagy ismerősi körén keresztül ne szembesült volna rosszindulatú daganatos betegséggel. Míg 2012-ben 14,1 millió volt az új megbetegedések száma, addig 2025-re ez a szám elérheti a 19,3 milliót. Magyarországon évente közel 50 000 új rákos megbetegedést diagnosztizálnak, miközben csaknem 32 000 beteg hal meg évente valamely daganat következtében.

A leggyakoribb rákfajták a világon a tüdőrák, a vastag- és végbélrák, az emlőtumorok valamint a prosztata daganatok, mely ráktípusok csaknem egyharmada megelőzhető lenne azzal, hogy elhagyjuk a dohányzást, csökkentjük az alkoholfogyasztást, egészségesen étkezünk és növeljük fizikai aktivitásunkat. Az egyén felelőssége kiemelkedően nagy a daganatok megelőzésében abban a tekintetben, hogy a kockázati tényezőket elkerüljék.

A tüdőrák mind hazánkban, mind világszerte a leggyakoribb és a legnagyobb arányban halállal végződő daganattípus. Magyarországon évente 10 000 feletti az új tüdőrákos megbetegedések száma, és 8 000 beteg hal meg a betegség következtében. Az új tüdődaganatos megbetegedés 85%-át a nem-kissejtes tüdőrák (NSCLC) teszi ki, melynek leggyakoribb típusa a mirigyhámból kiinduló adenocarcinoma.

A korai stádiumban diagnosztizált esetek többsége ma már gyógyítható, ezért kiemelten fontos, hogy mindenki megkapja a betegség elleni küzdelemben a lehető leghatékonyabb segítséget. A korai diagnózis felállításához elengedhetetlen, hogy a lakosság rendszeresen járjon szűrésekre, valamint minél hamarabb, már az első tünetek észlelésekor forduljanak orvoshoz. A manapság annyiszor hangoztatott egészségtudatosság a rák megelőzésében és a hatékony kezelésben különösen fontos.

A rák gyógyításában – az idejében történő felismerés mellett – nagyon fontos szerepe van a kezelés logikáját átalakító új filozófiának, a legújabb gyógyszerfejlesztések eredményeként elérhető célzott terápiáknak, melyek hatékonyabbá teszik a gyógyulást. Az új szájon át szedhető gyógyszerekkel a korábbi terápiákhoz képest már elérhetőnek látszik a terápiás cél, azaz a betegség krónikussá szelídítése, mellyel a várható túlélés jelentősen meghosszabbodhat.

Hogyan alakítsunk ki jó szokásokat?

Tartsd életben! – újraélesztés egyszerűen és gyorsan

Tartsd életben! – újraélesztés egyszerűen és gyorsan