in

A kóros elhízás visszaszorításához összefogásra van szükség

Szakmai összefogás a felnőttkori elhízás ellen
Szakmai összefogás a felnőttkori elhízás ellen

Magyarország a harmadik helyen áll a kóros elhízás gyakoriságában a világranglistán, ennek megváltoztatásához a legszélesebb összefogásra van szükség – mondta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) XIV. kongresszusán pénteken Budapesten.

Balog Zoltán a kétnapos konferenciát megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy a köznevelésnek, az egészségügynek, a médiának, a családpolitikának és a sportnak össze kell fognia, hogy “kultúraváltás” történjen Magyarországon.

A hazai felmérések szerint a felnőtt népesség kétharmada túlsúlyos, és az elhízottak aránya az elmúlt húsz évben megduplázódott – mondta a miniszter, hozzátéve: a konferencián részt vevő szakembereknek kulcsfontosságú szerepük van abban, hogy megváltozzon ez a helyzet. Ők felelnek ugyanis azért, hogy a túlsúlyosságuk miatt terápián részt vevő emberek ne csak testsúlyukban változzanak a kezelés végére, hanem “fejben” is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a sporttól az egészségügyön át a szociálpolitikáig, a családpolitika és az oktatás területén is bekapcsolódik ebbe a küzdelembe. Bizonyos értelemben még az egyházi ügyekért felelős államtitkárság is érintett ebben az ügyben – mondta a tárcavezető -, majd felidézte, hogy lelkipásztorként sokszor tette fel a kérdést gyerekeknek: mi a különbség a böjt, a diéta és a fogyókúra között?

Arra akarta rávezetni őket, hogy a böjtben nem az ételről való lemondás a fontos, hanem az, ami az étel helyett van, illetve kell, hogy legyen. Az igazán jó fogyókúrákban kell lennie valamilyen magasabb rendű célnak – tette hozzá. Arra a belátására van szükség, hogy az életcél magasabb, mint a fogyasztás vagy éppen a fogyasztástól való tartózkodás az egészség érdekében.
Balog Zoltán kiemelve a sport szerepét emlékeztetett arra, hogy a köznevelés átalakításának eredményeként 2012. szeptemberétől felmenő rendszerben bevezették a mindennapos testnevelést. Ennek eredményeképpen idén szeptembertől már 1 millió 173 ezer gyermek fog minden tanítási napon sportolni.

Ehhez kapcsolódik, hogy csak belföldi forrásból ebben az évben 12 milliárd forintot költ a kormány tanuszoda és tornacsarnok, tornaterem építésére.

Fontos, hogy az iskolai sport egyre népszerűbb Magyarországon: a 2009. évi 5 százalékról négy év alatt 15 százalékra nőtt a rendszeresen sportolók aránya, és ha így haladunk, 2018-ra elérjük, hogy félmillió gyermek lesz igazolt sportoló – tette hozzá.

Az eseményen Balog Zoltán átadta a március 15. alkalmából odaítélt Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést Bedros J. Róbertnek, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosának. Az indoklás szerint Bedros J. Róbert „kimagasló gyógyító, oktató, tudományos és kórházigazgatói munkája, valamint a MOMOT megalapítása és működése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként” kapta az elismerést.

67%-on áll a magyarok boldogságszintje

67%-on áll a magyarok boldogságszintje

Fókuszban a betegbiztonság - Háromnapos konferencia Budapesten

Fókuszban a betegbiztonság – Háromnapos konferencia Budapesten